Nemzetközi foci

Váratlan erősítést kaphat nyáron az FC Barcelona

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP
Érdekes hírt szellőztetett meg a Sport.es portál, amely úgy tudja, a gaboni válogatott támadó, Pierre-Emerick Aubameyang a nyáron visszatérhet a Barcelonába.

A csatár a sikeres dortmundi éveket követően (ahol 213 tétmérkőzésen 141 gólt szerzett) 2018 januárjában szerződött az Arsenalhoz, ahol ugyancsak szépen termelt, hiszen 163 meccsén 92-szer volt eredményes. Tavaly januárban aztán összeveszett Mikel Arteta menedzserrel, aki fegyelmi okokra hivatkozva megfosztotta a csapatkapitányi tisztségtől, majd február 1-jén a londoni klub bejelentette, hogy a támadó közös megegyezéssel távozik a klubtól.

Így került Barcelonába, ahol mindössze 24 tétmeccs jutott neki, de azért 13 gólt így is berámolt az ellenfelek hálójába, szeptemberben pedig szerződtette a Chelsea. A londoniaknál nem sikerült kibontakoznia, így nem csoda, hogy elvágyódik.

A hírek szerint több ajánlata is van, de ő hajlandó lenne úgy visszatérni a Barcelonába, hogy csak olyan minimális bért kapjon, amivel belefér a fizetési sapkába. A lap azt írta, a csatár meg van győződve arról, hogy a Camp Nouban visszanyerhetné formáját, és Robert Lewandowskival félelmetes támadópárost alkothatna.

A játékos többször beszélt Xavival arról, hogy hajlandó lenne visszatérni, és elképzelhető, hogy tökéletesen jól is jönne az érkezése. A Barca ugyanis nem tett le a brazil Athletico Paranaense 18 éves csatárának, Vitor Roquénak megszerzéséről. A klub által stratégiai fontosságúnak tartott labdarúgót azonban szerződtetése után egy évre kölcsönben Brazíliában hagyná, így Aubameyang tökéletes megoldás lenne egy évre.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik