Nemzetközi foci

Lőw Zsolt a PSG és a Chelsea után most a Bayernnél dolgozik

Catherine Ivill / Getty Images
Catherine Ivill / Getty Images
Azok után, hogy pénteken hivatalossá vált, hogy a menesztett Julian Nagelsmann helyett Thomas Tuchel lesz a Bayern München új edzője, a szakember szombaton bejelentette a stábját, és azt, hogy ismét számít Lőw Zsolt segítségére.

Tuchel az első bajor sajtótájékoztatóján azt mondta, meglepő volt az időzítés, nem számított a feladatra, mert nem volt előzetes kapcsolatfelvétel a klub részéről.

„Az első megkeresés kedd este volt, és számomra döntő jelentőségű volt a kihívás nagysága. Az edzői stábom sem volt felkészülve, ezért nagy köszönet a családjuknak a rugalmasságért.

Ott lesz Arno Michels és Löw Zsolt, akik több mint tíz éve dolgoznak velem. Reméljük, hogy csatlakozik majd hozzánk Anthony Barry is, aki jelenleg a Chelsea-nél van

mondta.

Oliver Kahn vezérigazgató és Hasan Salihamidzic sportigazgató még egyszer megindokolta Nagelsmann távozását.

„Kötelező feladatunk, hogy biztosítsuk a szakmai sikereket” – mondta Kahn, hozzátéve, hogy a lépés a részükről jól átgondolt és nem pánikszerű volt.

„Tudom, hogy nem volt népszerű a döntésünk” – fogalmazott Salihamidzic, aki szerint a vezetőség állandó teljesítmény-ingadozást látott a csapatnál, és a teljesítménygörbe folyamatosan lefelé ment, ezért cselekedtek.

A két vezető szerint az edző és a csapat között már nem volt a megfelelő harmónia. Tuchellel kedden vették fel a kapcsolatot, a szakember két évre, 2025. június 30-ig kötelezte el magát.

Első meccse korábbi klubja, a Dortmund ellen lesz, amely az előző fordulóban átvette a vezetést a bajoroktól a Bundesligában. A német szakember és stábja először hétfőn tart edzést a bajoroknál.

Kapcsolódó
Nagelsmann újságíró barátnője nagy problémát jelentett a Bayernnek
Miután a szakembert kirúgták a müncheniek, Lena Wurzenberger is felmondott a Bildnél.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik