Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ancelotti: Számomra Vinícius a világ legjobb játékosa

JAVIER SORIANO / AFP
JAVIER SORIANO / AFP
Simán, kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé a Real Madrid, miután az idegenbeli győzelem után hazai pályán 1-0-ra verte a Liverpoolt.

A mérkőzés a 78. percben dőlt el, amikor Vinícius a földön ülve, pókfocis mozdulattal adott gólpasszt Karim Benzemának, akit sérülés miatt le is kellett utána cserélni.

Számomra Vinícius a világ legjobb játékosa. Minden alkalommal veszélyt teremtett, amikor támadásba lendült

– mondta Carlo Ancelotti, a spanyolok edzője

Az Opta statisztikája szerint mindössze két olyan labdarúgó van a Bajnokok Ligájában, aki az előző három szezonban kétszámjegyű gól-gólpassz mutatóval rendelkezik: Kylian Mbappé (21 gól, 11 assziszt) és Vinícius Júnior (13 gól, 10 assziszt).

Ami Benzemát illeti, Ancelotti azt mondta, csak egy rúgást kapott, és szerinte a vasárnapi, Barcelona elleni bajnoki rangadóra már felépül.

A szakember szerint csapata jól futballozott, és éppen olyan meccset játszott, amilyet szeretett volna. Elárulta, hogy a mérkőzés végén Jürgen Kloppal megvitatták a ráadás vitatott esetét, amikor egy labda Cimikasz térdéről a kezére pattant, ám végül a játékvezető nem ítélt büntetőt.

„Megegyeztünk abban, hogy ez nem volt kezezés. Éppen a meccs előtt beszéltünk a keddi tizenegyesről, amit a Manchester City kapott az RB Leipzig ellen.

Az a büntető tiszta őrület volt, ilyet megadni a Bajnokok Ligájában… ez nem futball!

A pénteki sorsolás előtt azt mondta, nincs preferenciája a negyeddöntős ellenfelet illetően.

„A cél a Bajnokok Ligája megnyerése, ehhez pedig túl kell jutni a negyeddöntőn, az elődöntőn és a döntőn. Annak örülök, hogy az olasz futballnak három csapata van a negyeddöntőben. Ez nagyon pozitív jel.”

A BL-negyeddöntő mezőnye

AC Milan (olasz)
Bayern München (német)
Benfica (portugál)
Chelsea (angol)
Internazionale (olasz)
Manchester City (angol)
Real Madrid (spanyol)
Napoli (olasz)

Kapcsolódó
Végérvényesen véget érhetett egy korszak a Liverpoolnál
Jürgen Klopp elismerte, a jobb csapat ment tovább.
Olvasói sztorik