Nemzetközi foci

Tizenegyespárbaj lett az olasz bajnokiból, meglepő vereséget szenvedett az Inter

Gabriele Maltinti/Getty Images
Gabriele Maltinti/Getty Images

Egyértelmű mezőnyfölényben játszott az első félidőben az Inter, ráadásul hamar büntetőhöz is jutott, miután Mattia Caldara ész nélkül csúszott oda Danilo D’Ambrosiónak. A labda mögé Lautaro Martínez állt oda, de a kapus eltalálta az oldalt, Bartlomiej Dragowski ráadásul oldalra tudta kiütni a labdát.

Ezután is a milánói csapat dolgozott ki több helyzetet, bár érdekess módon inkább ellentámadásokból volt veszélyes, de Dragowski több bravúrt is bemutatott – Lautarónak kifejezetten nem sikerült tújárnia az eszén. Térfélcsere után nyolc perccel egy előre bikázott labdát befutott M’Bala Nzola, a félidőben becserélt Daniel Maldini pedig jó ütemben jött és egyből a jobb alsóba lőtt.

Innentől aztán végképp az Inter erőlködött egy gólért, de alig jutott el lövésig, egyedül egy lesgólig jutott. A Spezia nagyon szervezetten, lelkesen és fegyelmezetten védekezett. Egy baki mégis becsúszott, Denzel Dumfriest rúgta meg Salva Ferrer, amiért a második büntetőt is befújta Livio Martinelli. Ezúttal Romelu Lukaku végezte el a tizenegyest, magabiztosan lőtte a bal alsó sarokba.

Nem csuklott össze a kiesés elől menekülő Spezia és három perc alatt összehozott saját magának is egy tizenegyest, Dumfries hátulról öklelte föl Viktor Kovalenkót. A végig jól megjátszható csatár, Nzola is a hálóba bikázta a labdát, ezzel pedig kialakult a bombameglepetés: a Spezia története során először legyőzte az Intert az olasz élvonalbeli bajnokságban.

A vereség nagyon fájhat az Internek, mert a Lazio egy győzelem esetén megelőzheti a tabella második helyén, míg az AC Milan és az AS Roma pontszámban beérheti a hétvége során. A Napoli pedig még egy fordulóval közelebb kerülhet a Scudettóhoz.

Olvasói sztorik