Nemzetközi foci

„Tehetséges a srác, de képtelen voltam futballistát faragni belőle” – beleállt az edző a 14 perc után lecserélt játékosába

Nderim Kaceli / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nderim Kaceli / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Bár vezetett 1-0-ra, majd 2-1-re is, a Torino végül 4-2-re elvesztette a városi derbit a Juventus ellen.

A meccs után a Torino edzője, Ivan Juric úgy értékelt, az első félidőben domináltak, a második viszont már nehezebb volt, és a gólok figyelmetlenségből adódtak.

Juric a második félidőben alig negyedórát adott a szerb középpályásnak, Nemanja Radonjicnak, akit a 60. percben cserélt be, majd a hetvennegyedikben le is hozta. A játékos és az edző odamondogatott egymásnak az oldalvonalnál, és Juric nem kímélte honfitársát a sajtótájékoztatón.

Nehezen értem ezt meg, de az én olvasatomban ő egyáltalán nem tiszteli ezt a sportágat. Vannak dolgok, amiket meg kell tenned a pályán, és ha csereként bemész, és pont az ellenkezőjét csinálod, mint amit kértek tőled, akkor az annyit jelent, hogy nem vagy ott fejben a meccsen. Ez a srác nyilvánvalóan tehetséges, de abban a hat hónapban, amióta együtt dolgozunk, képtelen voltam futballistát faragni belőle.

Egy szögletnél jelen kell lenned, és ébernek kell lenned, hogy tudjál reagálni. Néha megússzuk ezeket a figyelmetlenségeket, de most gólokkal fizettünk értünk” – morgott Juric, aki Radonjicot hibáztatta a harmadik gólért, amikor egy szöglet után a tavaly még a Toróban játszó Bremer szerezte meg a vezetést a Juvénak.

A 27 éves Radonjic a mostani bajnokságban 21 bajnokin 2 góllal és 1 gólpasszal segítette a csapatát, de az eset után kérdés, mennyire számít majd rá a továbbiakban Juric. A Torino 24 kör után a 9. helyen áll a Serie A tabelláján.

Olvasói sztorik