Nemzetközi foci

Fiatal tehetségeket dobhat mélyvízbe Xavi az El Clásicón

Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images
Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images

Az FC Barcelona vezetőedzője, Xavi elárulta, hogy két fiatal játékos is lehetőséget kaphat a Real Madrid ellen.

A katalánoknál egy sor sérült okoz gondot a csütörtöki, Real Madrid elleni Király Kupa-mérkőzésen. Nem számíthat a Barca Robert Lewandowskira, Pedrire, Ousmane Dembélére, ráadásul Ansu Fati játéka is kérdése.

A kiürülő keret miatt Xavi két fiatalnak is kulcsszerepe lehet a kupameccsen, a Mallorca ellen debütáló 19 éves Estanis Pedrolának és a februárban három meccsen is becserélt 18 éves Ángel Alarcónnak.

Kettejük kapcsán elmondta a vezetőedző, hogy nem ördögtől való gondolat azonnal mélyvízbe dobni őket az ősi rivális ellen. Mindkét játékos eredendően szélső, de Xavi azt is kiemelte Pedroláról, hogy akár helyettesítheti Lewandowskit is, így vélhetően középcsatárként léphet pályára, ha becseréli őt az edző.

Az első elődöntőt március másodikán, csütörtökön rendezik, míg a visszavágóra április ötödikén kerül sor Barcelonában. A másik ágon az Osasuna és az Athletic Bilbao meccsel a döntőért.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik