Nemzetközi foci bajnokok ligája

Szoboszlai Dominik csapata vezéregyénisége volt a Manchester City ellen

Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images
Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images
A Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntőjében Szoboszlai Dominik jó játéka ellenére is 1-1-et játszott az RB Leipzig a Manchester Cityvel, míg az Inzternazionale egy kései góllal nagyon nehezen verte az FC Portót.

Nagyszerűen kezdett a Manchester City, gyakorlatilag teljesen megfojtotta a hazai csapat játékát, a labda is alig volt a lipcseieknél. Leírni is döbbenetes, az angoloknál 76 százalékban volt a labda!

Talán ennek is köszönhető Xaver Schlager bődületesen nagy hibája is. A kevés helyzetet hozó első félidőben ugyanis az ő elszórt labdájából szerzett vezetést Rijad Mahrez a vendégeknek.

Nagyon nehezen tért magához az RB Leipzig, szinte mindegyik játékosa pontatlanul, sok hibával játszott. A szünet azonban jót tett a lipcseieknek és nem túlzás azt állítani, hogy Szoboszlai Dominik jó játékának is nagy szerepe volt abban, hogy apránként visszajöttek a meccsbe. A második félidőre becserélt Benjamin Henrichs két hatalmas helyzetet is elpuskázott, végül Josko Gvardiol fejesével a 70. percben sikerült az egyenlítés.

Az utolsó húsz percben mindkét oldalon adódott lehetőség a győztes gól megszerzésére, ám ez elmaradt, így aztán 1-1-es végeredmény született. A másik mérkőzésen nagyon sokáig úgy tűnt, hogy nem jut dűlőre egymással az FC Porto és az Internazionale, de a 86. percben Romelu Lukaku megszerezte a győztes gólt.

A visszavágókra március 14-én kerül sor.

Eredmények – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés

RB Leipzig-Manchester City 1-1 (0-1)
Gólszerző: Gvardiol (70.) ill. Mahrez (27.)

Inter-FC Porto 1-0 (0-0)
Gólszerző: Lukaku (86.)
Kiállítva: Otávio (78.)

Olvasói sztorik