Nemzetközi foci

Emberségből jeles: a bíró nem adott sárgát a gólja után a földrengésben meghalt honfitársára emlékező Ajax-focistának

MAURICE VAN STEEN / ANP / AFP
MAURICE VAN STEEN / ANP / AFP

Az Ajax 4-0-ra győzött a Sparta Rotterdam ellen, ezzel Johnny Heitinga a 21. század második olyan Ajax-edzője lett, aki az első négy bajnokiját egyaránt megnyerte.

Az amszterdamiak negyedik gólját a ghánai Mohammed Kudus szerezte szabadrúgásból, aki az ünneplés során honfitársára, a törökországi földrengés során elhunyt Christian Atsura emlékezett.

A szabály szerint akkor is sárga lap jár egy játékosnak, ha a fejére húzza a mezt, hogy megmutassa a dressz alatti feliratot, a mérkőzés játékvezetője, Pol van Boekel azonban ezúttal eltekintett a szankciótól.

„A futballnak megvannak a szabályai, de ez túlmutat ezeken, életről és halálról szól. A bíró elmondta nekem, hogy a mez felhúzása nem megengedett, de megért engem, mert ez fontosabb, mint a futball. Le a kalappal a játékvezető előtt” – nyilatkozta a meccs után Kudus, aki ott volt a katari vébén a ghánai válogatottal.

Különös egybeesés, hogy az egykori 64-szeres válogatott Atsu halála előtti utolsó meccsén szintén szabadrúgásból szerzett gólt, csapata, a bajnokságtól azóta visszalépő Hatayspor ezzel győzött a Kasimpasa ellen.

Olvasói sztorik