Nemzetközi foci

Négy perc alatt két gólpasszal mutatkozott be a Real Madrid középpályása

Ion Alcoba/Quality Sport Images/Getty Images
Ion Alcoba/Quality Sport Images/Getty Images

A Real Madrid szombat este 2-0-ra legyőzte az Osasuna együttesét a La Liga 22. fordulójában.

A hazai csapatnak szinte momentuma sem volt az első félidőben, cserébe viszont állta a sarat a vendégek támadásainál. Térfélcsere után kicsit kiegyenlítődött a játék, de ez jobban feküdt a Real Madridnak, főleg Vinicius Junior sebessége és cselsorozatai okoztak gondot a hazai védőknek. Egészen sokáig nem esett gól még így sem, a 78. percben Vinicius Junior szinte az alapvonalról pöccintette középre a labdát ütemtelenül, amit Federico Valverde kapásból lőtt a kapu bal oldalába.

Ez komoly változást hozott a meccsbe, mivel az Osasunának kellett a gól. A támadásiaból viszont hiányzott a kreativitás és az átütő erő, a kontrákból viszont rendkívül sebezhetővé vált. Carlo Ancelotti az előny tudatában pályára küldte Álvaro Martin Friast, egy 22 éves középpályást, aki élete első La Liga-meccsén lépett pályára. Emlékezetessé tette néhány perc alatt a debütálást, először Vinicius Juniorral rúgatott gólt, de mint utóbb kiderült, egy balszerencsés labdaérintéstől lesről indult.

Nem sokkal később csak összejött az a gólpassz, ezúttal Marco Asensiót hozta helyzetbe, aki a kapus lába között talált a hálóba. Győzelmével a címvédő öt pontra csökkentette a hátrányát a Barcelona mögött, de a listavezető csak vasárnap lép pályára a fordulóban.

A játéknap további mérkőzésein a Villarreal 4-2-re kikapott Mallorcán, míg a Real Betis 2-1-re verte a Rayo Vallecanót. A Real Sociedad viszont hiába szerzett vezetést korán, emberelőnyben is elszórakozott két pontot a Celta Vigo ellen.

Eredmények – La Liga, 22. forduló

Osasuna-Real Madrid 0-2 (0-0)
Real Mallorca-Villarreal 4-2 (2-1)
Real Betis-Real Valladolid 2-1 (2-1)
Real Sociedad-Celta Vigo 1-1 (1-0)

pénteken játszották:
Girona-Almería 6-2 (4-0)

Olvasói sztorik