Nemzetközi foci

Megtalálták a holttestét a hetek óta keresett futballistának

Iam Burn/MI News/NurPhoto via Getty Images
Iam Burn/MI News/NurPhoto via Getty Images

Megtalálták a törökországi földrengések során eltűnt Christian Atsu holttestét, adta hírül a Hatayspor.

Miután kiderült, hogy eltűnt a 64-szeres ghánai válogatott focista, felröppent a hír, hogy megtalálták és kórházban kezelik, azonban két nappal később kiderült, hogy ennek semmilyen alapja nem volt. Szombaton azonban a klubja hivatalosan is megerősítette, hogy megtalálták Atsut, de sajnos már elhunyt.

Christian Atsu életét veszítette a földrengés során, teste pedig úton van szülővárosa, Ghána felé, hogy végső nyugalomra helyezhessék. Soha nem felejtünk el, Atsu. Nagyszerű ember vagy, nincsenek szavak a szomorúságunk leírására. Nyugodjon békében

– írta a Hatayspor.

Atsu mellett a másodosztályú Yeni Malatyaspor kapusa, Ahmet Eyüp Türkaslan is életét vesztette a földrengések során.

Olvasói sztorik