A bajnoki címért harcoló Fenerbahce 1-1-es döntetlent játszott az Adana Demirspor ellen.
A Szalai Attilával felálló vendégek Mert Hakan Yandas távoli bombagóljával szerezhettek volna vezetést, ám a játékvezető úgy látta, a kezéhez ért a labda átvételkor.
Ezután jutott büntetőhöz egy újabb kezezésnek hála az Adana Demirspor, azonban Younes Belhanda lövését a felső lécre rúgta a Fener kapusa. Térfélcsere után Altay Bayindir kapus újabb büntetőt hozott össze a hazai csapatnak, miután arcon ütötte ellenfelét egy beadásnál. Ezt már nem szúrta el Badou Ndiaye, így aztán rohanniuk kellett Szalaiéknak. Három perc alatt egyenlített is Enner Valencia.
A mérkőzés végére így aztán rendkívül feszült hangulat uralkodott a pályán, ezen pedig a lefújás sem segített. Lefújás után ugyanis Jorge Jesus vezetőedző bement a pályára és addig magyarázott a bírónak, amíg fel nem mutatták neki a piros lapot.
Nem csoda, hogy idegesek voltak a Fenerbahce játékosai, a döntetlennel ugyanis hat pontra nőtt a Galatasaray előnye a Süper Lig élén.