Nemzetközi foci

A Dortmund-ikon testével védte a játékvezetőt saját játékosaitól

Mustafa Ciftci/Anadolu Agency via Getty Images
Mustafa Ciftci/Anadolu Agency via Getty Images

Egyedülálló jelenettel végződött az Antalyaspor és a Fenerbahce szerda esti bajnokija.

A hazai csapat vezető góljára Michy Batshuayi duplájával válaszolt a Fener, amivel később meg is nyerte a mérkőzést. Az Antalyaspor egyenlített volna a hosszabbításban, ám ezt a 99. percben érvénytelenítette a videobíró les miatt. Lefújás után egy emberként mentek a hazai focisták számon  kérni a játékvezetőt, azonban az edzői stábból Nuri Sahin azonnal a bírók elé állt és ellökdösött mindenkit – igaz, egy piros lapot így is begyűjtött az egyik cserejátékos.

A Németországban született Sahin a Dortmund saját nevelésű játékosa volt, majd 2011-ben a Real Madridba igazolt, ám előbb a Liverpoolnak, majd a BVB-nek adta kölcsön a spanyol csapat. Ezután visszatért nevelőklubjába, mielőtt a Werder Bremenbe, majd az Antalyasporba szerződött. 2020-ban visszavonult és a török klubban kezdett edzősködni, ahol azóta is az első csapattal dolgozik együtt. A Dortmundban 274 meccsen lépett pályára, Bundesligát, Német Kupát és Szuperkupát is nyert az együttessel.

Olvasói sztorik