Nemzetközi foci

Szalai Ádám a Basel U21-es csapatával kezdett edzeni

RvS.Media/Basile Barbey/Getty Images
RvS.Media/Basile Barbey/Getty Images

Szalai Ádám az FC Basel U21-es csapatával készül, szúrta ki a Nemzeti Sport.

A Basler Zeitung beszámolója szerint a 36 éves csatár mellett négy másik futballistát irányítottak át az első keret tagjai közül a tartalékokhoz. Ezek a játékosok így tudnak edzeni, de egyértelműen kikerültek Alexander Frei vezetőedző tavaszra tervezett csapatából.

Szalait egyszer már eltiltotta a Basel az edzések látogatásától, de a játékos és ügynöke szerződésszegés miatt bíróságra vitte az ügyet, amit meg is nyert, ezért visszatérhetett csapata edzéseire. Ezután azonban a klub elnöke kijelentette, hogy Szalai soha többé nem lép már pályára a csapatban és szeretnének megválni a magyar válogatott korábbi csapatkapitányától.

Olvasói sztorik