Nemzetközi foci

Nincs ennél szebb ajándék a szurkolóknak, egy perc alatt két tizenegyest védett a kapus

Ian MacNicol/Getty Images
Ian MacNicol/Getty Images

A skót bajnokságban december 24-én is rendeztek bajnoki meccseket, a Hibernian szurkolóinak pedig egyértelműen sikerült feldobni az ünnepeket.

A Livingston elleni mérkőzést úgy nyerte meg az együttes 4-0-ra, hogy David Marshall két tizenegyest is kivédett. Először Isma próbálkozását tudta hárítani a kapufa segítségével, a kipattanó utáni kavarodást követően viszont azonnal újabb büntetőt kaptak a vendégek a VAR-nak hála. Ezúttal Jack Fitzwater állt a labda mögé, de a félmagas, rosszul helyezett lövését Marshall ki tudta rúgni még elvetődve is.

A Hibernian ezzel zsinórban négy elveszített mérkőzés után tudott újra győzni és a hetedik helyre ugrott. Épp a Livingstont érte be, mindkét együttes 23 ponttal áll a tabellán.

Olvasói sztorik