Nemzetközi foci

Haaland a kispadról beszállva mentette meg a Cityt a 95. percben

ADRIAN DENNIS / AFP
ADRIAN DENNIS / AFP

A címvédő Manchester City hazai pályán 2-1-re nyert a Fulham ellen az angol labdarúgó Premier League 15. fordulójában.

A bajnokcsapat korán vezetést szerzett, az argentin Julian Álvarez lövése a lécről vágódott be.

Joao Cancelo kiállítása miatt azonban a City a 26. perctől emberhátrányban futballozott, a londoniak pedig az esetnél megítélt büntetőből egyenlítettek Andreas Pereira révén.

A második félidő közepén Josep Guardiola pályára küldte a sérülésből visszatérő Erling Haalandot, aki negyedórával a vége előtt befejelte Kevin de Bruyne beadását, de a videózás után les miatt elvették azt a gólt. Aztán a hosszabbításban De Bruynét buktatták a 16-oson belül, a büntetőt pedig Haaland némi szerencsével belőtte, és szezonbeli 18. bajnoki góljával eldöntötte a három pont sorsát.

„Ez volt életem egyik legfeszültebb pillanata” – vallotta be a norvég csatár, aki most tért vissza, mivel két találkozót kihagyott lábfejsérülése miatt.

A Leeds győzelme is megér egy mondatot, Jesse Marsch csapata ugyanis 1-3-ról fordított a Bournemouth ellen, a győztes gólt az a Crysencio Summerville szerezte, aki legutóbb a Liverpool ellen is nyerőembernek bizonyult, álmatlan éjszakát okozva ezzel Jürgen Kloppnak.

Premier League, 15. forduló:

Manchester City – Fulham 2-1 (1-1)
Leeds United – Bournemouth 4-3 (1-2)
Nottingham Forest – Brentford 2-2 (1-1)
Wolverhampton Wanderers – Brighton 2-3 (2-2)
Everton – Leicester City 0-2 (0-1)

 

vasárnap játsszák:
Chelsea – Arsenal 13.00
Aston Villa – Manchester United 15.00
Southampton – Newcastle United 15.00
West Ham United – Crystal Palace 15.00
Tottenham Hotspur – Liverpool FC 17.30

 

A tabella:
1. Manchester City 13 39-12 32 pont
2. Arsenal 12 30-11 31
3. Tottenham Hotspur 13 26-16 26
4. Newcastle United 13 24-10 24
5. Manchester United 12 17-16 23
6. Brighton 13 22-17 21
7. Chelsea 12 17-15 21
8. Fulham 14 23-24 19
9. Liverpool 12 23-15 16
10. Brentford 14 21-24 16
11. Crystal Palace 12 13-16 16
12. Leeds United 13 19-22 15
13. Leicester City 14 23-25 14
14. West Ham 13 11-13 14
15. Everton 14 11-14 14
15. Bournemouth 14 15-32 13
16. Aston Villa 13 11-20 12
és Southampton 13 11-20 12
19. Wolverhampton Wanderers 14 8-22 10
20. Nottingham Forest 14 10-30 10

Olvasói sztorik