Franck Fife / AFP
Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Juvét legyőzte, de a csoportelsőséget elbukta a PSG

A Juventus otthon szenvedett vereséget a PSG ellen, de hiába a gyatra mérleg, a csoport harmadik helye meglett, a négyes élén pedig hihetetlen forgatókönyv után a Benfica végzett. Az AC Milan csapatával lett teljes a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének mezőnye.

A BL-csoportkörének szerdai zárásán az esti programra már csak egyetlen kiadó hely maradt a nyolcaddöntőben, azért pedig az AC Milan és a Salzburg csatázott, egymás ellen ráadásul. Bár a milánóiak számára egy döntetlen is elég lett volna, biztosra mentek, Olivier Giroud a 14. és az 57. percben, Rade Krunic rögtön a fordulás volt eredményes (Giroud ekkor gólpasszt adott), míg Junior Messias a hajrában állította be a 4-0-s végeredményt (Giroud jegyezte itt is az asszisztot), így végül magabiztosan jutott be az olasz bajnok a legjobb 16 közé.

Az E csoportot már korábban megnyerő Chelsea még hátrányból fordítva legyőzte a Dinamo Zagrebet, így a Salzburg az Európa Ligával vigasztalódhat. Az a Salzburg, amely a Milan otthonában egyébként minden idők második legfiatalabb BL-kezdőjével állt ki, 21 év és 226 nap volt az átlagéletkor, a legidősebb játékos a 24 éves Maximilian Wöber volt a vendégeknél.

A G csoportban a fontos kérdések már eldőltek, senki sem tudott sem előrébb, sem hátrébb mozdulni a tabellán. A Manchester City tartalékosan is 3-1-re lelépte a Sevillát, míg a Köbenhavn és a Borussia Dortmund 1-1-es döntetlent játszott. Ugyanakkor így is volt mit feljegyezni:

a City saját nevelésű játékosa, Rico Lewis a BL-ben a valaha volt legfiatalabb játékos (17 év, 346 nap), aki betalált a sorozatban az első olyan mérkőzésen, amelyen kezdett.

A H csoportban ugyanakkor még maradtak nyitott kérdések:

  • ki végez az élen a PSG-Benfica kettős közül, és
  • vajon legalább az EL-ben folytathatja-e a Juventus?

A szezon nagy részében csak szenvedő torinói csapat új arcát mutatta meg a Paris Saint-Germain ellen, ugyanis már az első perctől kezdve nekiesett ellenfelének, letámadott, lövésekkel próbálkozott. A franciák így is vezetéshez jutottak, ehhez Kylian Mbappé egyéni villanása kellett, aki a kapufa segítségével talált be. Bár az első félidőben egyenlített Leonardo Bonucci, a második félidőben megint a párizsiak kerültek előnybe, és végül 2-1-re meg is nyerték a mérkőzést Érdekes módon mind a két PSG elleni mérkőzésén jól játszott a Juventus, mégis mind a kettőt elveszítette.

Hiába azonban a torinóiak gyatra, egy győzelem, öt vereséges mérlege, mivel a Benfica közben 6-1-re megverte a Maccabi Haifát, így Massimiliano Allegri csapata készülhet a kupatavaszra.

A Benfica a gólgálájával megszerezte a csoport első helyét. Az egymás elleni eredményekben, a lőtt és a kapott gólok tekintetében, sőt összességében hat mutatóban is egálra végzett a PSG-vel, végül az döntött a portugálok mellett, hogy többször voltak eredményesek idegenben a csoportkör alatt.

A kora esti mérkőzéseken eldőlt, hogy a címvédő Real Madrid csoportelsőként, az RB Leipzig pedig másodikként jut tovább. Szoboszlai Dominik gólt szerzett.

Kapcsolódó
Szoboszlai a kapust is kicselezte, mielőtt gólt lőtt a BL-ben
Gólgálát rendezett a Leipzig és a Real Madrid is, így végül a címvédő nyerte meg a Bajnokok Ligája F csoportját. A lipcseiek a második helyen léptek tovább.

Bajnokok Ligája, 6. forduló

E csoport:

Chelsea (angol)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-1 (2-1)
gól: Sterling (18.), Zakaria (30.), illetve Petkovic (7.)

AC Milan (olasz)-Salzburg (osztrák) 4-0 (1-0)
g: Giroud (14., 57.), Krunic (46.), Junior Messias (91.)

A csoport végeredménye: 1. (nyolcaddöntős) Chelsea 13 pont, 2. (nyolcaddöntős) AC Milan 10, 3. (Európa-liga) Salzburg 6, 4. Dinamo Zagreb 4

 

F csoport:

Real Madrid (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 5-1 (2-0)
g: Modric (6., 11-esből), Rodrygo (20., 11-esből), Asensio (51.), Vinícius Junior (61.), Valverde (71.), illetve Jota (84.)

Sahtar Donyeck (ukrán)-RB Leipzig (német) 0-4 (0-1)
g.: Nkunku (10.), A. Silva (50.), Szoboszlai (62.), Olmo (68.)

A csoport végeredménye: 1. (nyolcaddöntős) Real Madrid 13 pont, 2. (nyolcaddöntős) RB Leipzig 12, 3. (Európa-liga) Sahtar Donyeck 6, 4. Celtic Glasgow 2

 

G csoport:

Manchester City (angol)-Sevilla (spanyol) 3-1 (0-1)
g: Lewis (52.), Alvarez (73.), Mahrez (83.), illetve Mir (31.)

FC Köbenhavn (dán)-Borussia Dortmund (német) 1-1 (1-1)
g: Haraldsson (41.), illetve T. Hazard (23.)

A csoport végeredménye: 1. (nyolcaddöntős) Manchester City 14 pont, 2. (nyolcaddöntős) Borussia Dortmund 9, 3. (Európa-liga) Sevilla 5, 4. FC Köbenhavn 3

 

H csoport:

Juventus (olasz) – Paris Saint-Germain (francia) 1-2 (1-1)
g: Bonucci (39.), illetve Mbappé (13.), Mendes (69.)

Maccabi Haifa (izraeli)-Benfica (portugál) 1-6 (1-1)
g: Chery (26., 11-esből), illetve Ramos (20.), Musa (59.), Grimaldo (69.), Rafa Silva (73.), Araujo (88.), Joao Mario (92.)

A csoport végeredménye: 1. (nyolcaddöntős) Benfica 14 (16-7), 2. (nyolcaddöntős) Paris Saint-Germain 14 pont (16-7), 3. (Európa-liga) Juventus 3 (9-13), 4. Maccabi Haifa 3 (7-21)

 

A BL nyolcaddöntőjébe jutott csapatok:

csoportelsőként: SSC Napoli (olasz), FC Porto (portugál), Bayern München (német), Tottenham Hotspur (angol), Real Madrid (címvédő, spanyol), Chelsea (angol), Manchester City (angol), Benfica (portugál)

csoportmásodikként: Liverpool FC (angol), Club Brugge (belga), Internazionale (olasz), Eintracht Frankfurt (német), RB Leipzig (német), Borussia Dortmund (német), AC Milan (olasz), Paris Saint-Germain (francia)

 

Az Európa-liga kieséses szakaszába átkerülő csoportharmadikok: Ajax Amsterdam (holland), Atlético Madrid (spanyol), FC Barcelona (spanyol), Sporting CP (portugál), Sahtar Donyeck (ukrán), Sevilla (spanyol), Salzburg (osztrák), Juventus (olasz)