Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Barca-játékos lesújtó véleménye: Meg sem érdemeltük, hogy továbbjussunk

Pau BARRENA / AFP
Pau BARRENA / AFP

Az már a Bayern München elleni mérkőzés előtt, az Inter Viktoria Plzen elleni 4-0-s győzelmével eldőlt, hogy a Barcelona egymást követő második évben sem jut tovább csoportjából a Bajnokok Ligájában. Mindezek után Xavi csapata csalódást keltő teljesítményt nyújtott hazai pályán, a német rekordbajnok 3-0-val söpörte le riválisát a pályáról.

Óriási kudarc. Meg sem érdemeltük, hogy továbbjussunk. Fiatal a csapatunk, még rengeteget tudunk fejlődni, jók voltak az erősítéseink, de még ez sem volt elegendő, hogy versenyképesek legyünk a Bajnokok Ligájában. Nagy csalódás ez

mondta az újságíróknak Pedri a lefújás után.

Kapcsolódó
Simeone nem számított kiesésre, de érzi a BL-átkot
Az Atlético Madrid egy lefújt meccs után kapott büntetőt a VAR által, de kihagyta.

A kezdőként 58 percet játszó középpályás azt mondta, önkritikusnak kell lenniük, például arra kell koncentrálniuk a jövőben, hogy sokkal türelmesebbek legyenek a támadások során, és az is kiderült a Bayern ellen, hogy a rivális sokkal fizikálisabb, ami a párharcok megnyerésében is látszott – mind a levegőben, mind a földön felülmúlta riválisát a München.

Mostantól mindent beleadunk az Európa Ligában.

A Barca az előző szezonban is a BL-ből érkezett az EL egyenes kieséses szakaszába, a Napoli és a Galatasaray elleni párharcokat sikerrel vette, ám a negyeddöntőben végül alulmaradt a sorozatot később megnyerő Eintracht Frankfurt ellen.

Kapcsolódó
A Barca edzője szerint szembe kell nézniük a valósággal
Még csak meg sem közelítették a katalánok a Bayern München szintjét.

Xavi csapata ebben a szezonban 16 mérkőzést játszott, ezek közül tízet nyert meg két döntetlen és négy vereség mellett. A vesztes meccsek közül három is a Bajnokok Ligájában érte a csapatot, azaz igaz volt Pedri azon állítása, hogy nem voltak versenyképesek a legrangosabb európai sorozatban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik