Nemzetközi foci bajnokok ligája

Conte kiakadt, állítja, hogy a VAR kárt okoz a futballnak

A Tottenham vezetőedzője, Antonio Conte kijelentette, hogy a VAR nagyon sok kárt okoz a labdarúgásnak.

Az olasz tréner azután fogalmazta meg véleményét, hogy hosszas elemzést követően nem adták meg Harry Kane utolsó pillanatokban esett gólját a szerda esti, Sporting elleni Bajnokok Ligája-találkozón, ezzel 1-1 lett a végeredmény.

Kapcsolódó

Kane közelről talált a kapuba a 95. percben, miután Emerson Royal a jobb oldalról középre fejelte a labdát. A 2-1-es győzelem a Spurs továbbjutását jelentette volna. A videobírós elemzés percekig tartott, majd a holland játékvezető, Danny Makkelie les miatt érvénytelenítette a találatot, a tiltakozó Contét pedig piros lappal büntette.

A gól előtti jelenetről készült fotók szerint – amelyeken látszanak a VAR által berajzolt vonalak is – Kane a térdével milliméterekkel lesen lehetett Emerson fejesének pillanatában, bár a labda végül ellenféltől került hozzá, mert megpattant egy Sporting-védőn, ráadásul a csatár a labda mögött állt, amikor a fejelés történt.

„Úgy gondolom, hogy a labda Kane előtt volt, és ami gól, az gól. Igen. Nem értem azt a vonalat, amelyet behúztak. Nagyon nehéz véleményezni ezt a döntést” – idézte Contét az MTI.

„A VAR nagyon sok kárt okoz. Szeretném látni, hogy egy nagy csapat stadionjában is elvesznek-e egy ilyen gólt. Szeretném tudni. Sok az igazságtalanság. Nem szeretem az ilyen helyzeteket” – tette hozzá az olasz tréner.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik