Nemzetközi foci bajnokok ligája

Elmaradt a cseh bravúr, kiesik a BL-csoportjából az FC Barcelona

Sportinfoto/DeFodi Images via Getty Images
Sportinfoto/DeFodi Images via Getty Images

Az Internazionale labdarúgócsapata 4-0-ra legyőzte hazai pályán a Viktoria Plzen együttesét a Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában.

A kora esti mérkőzésen sokáig tartotta magát a cseh bajnok, a 35. percben azonban Henrih Mhitarjan fejesével előnybe kerültek az olaszok, sőt még a szünet előtt egy sakk-mattig játszott támadásból Edin Dzeko is betalált.

Ekkor már kevés reménye lehetett a Viktoria Plzennek, de térfélcsere után újra lecsapott a bosnyák csatár, így 66 perc alatt lezárultak az érdemi kérdések. A hajrában végül a csereként beálló Romelu Lukaku állította be a 4-0-s végeredményt. Ez a Barca számára lehetett keserű pirula, mivel

az FC Barcelonának ez az eredmény azt jelenti, hogy nem juthat tovább a csoportjából.

Xavi Hernándezék az öltözőben összegyűlve nézték a találkozót, ezért pontosan tudják, hogy mindenképp harmadik helyen zárják a csoportot. Az első két helyen a Bayern München és az Inter végez, a plzeniek öt meccs alatt nem szereztek pontot. A másik kora esti mérkőzésen a korábban gólt sem kapó Club Brugge 4-0-ra kapott ki otthon az FC Portótól.

Olvasói sztorik