Nemzetközi foci

„Kapus nem nyerhet Aranylabdát” – Courtois nem érti, hogy lehetett csak hetedik

Franck Fife / AFP
Franck Fife / AFP

Thibaut Courtis kapta meg a legjobb kapusnak járó Jasin-díjat a párizsi Aranylabda-gálán, míg a legrangosabb elismerésért zajló szavazáson a hetedik helyen végzett. „Csak” hetedikként, ahogyan ő fogalmazott.

Kapcsolódó
Benzema: Az edzőm mindig azt mondta, hogy egy nap megkapom a jutalmam
A Real Madrid aranylabdás csatára két példaképét, Zidane-t és Ronaldót is méltatta.

A Real Madriddal spanyol bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert kapus az AFP-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy szerinte a kapusposzt alulértékelt, az ilyen szavazásoknál pedig rendre elfelejtik őket, a gólok és gólpasszok többet nyomnak a latba, mint a védések. És szerinte még nehezebb dolguk lesz a jövőben, ha olyan játékosok bukkannak fel, mint Erling Haaland vagy Kylian Mbappé, akiket űrlényeknek nevezett.

Egy kapusnak lehetetlen megnyernie ezt a díjat, mert nem tudom, annál többet mit lehet tenni, mint amit én csináltam. Spanyol bajnoki címet és BL-t nyertem, és még csak a dobogóra sem kerültem oda

mondta a Jasin-díjra kifejezetten büszke belga, akivel egyetértett a Real Madrid-legenda Iker Casillas, aki nem is érti, hogyan szavaznak az emberek, ha Courtois még csak a dobogó közelében sem volt.

Kapcsolódó
A kapuslegenda, akit Buffon és Casillas sem érhetett utol
Lev Jasin máig az egyetlen, aki kapusként kapott Aranylabdát. És lehet, hogy az utolsó is.

Az Aranylabda történetében eddig mindössze egyetlen hálóőr, Lev Jasin kapta meg a díjat. A legközelebb ehhez Gianluigi Buffon járt még, aki második lett a 2006-os szavazáson Fabio Cannavaro mögött és viszonylag szoros küzdelemben maradt alul 173-124 arányban.

Thibaut Courtois a BL-döntőben a meccs embere volt, kilenc védése volt ugyanis a Liverpool elleni 1-0-s győzelem során.

Az Aranylabdát idén a csapattársa, Karim Benzema kapta.

Olvasói sztorik