Nemzetközi foci bajnokok ligája

BL: A Liverpool ellen lőtt először gólt a Rangers, aztán kapott egy hetest

Alex Livesey - Danehouse/Getty Images
Alex Livesey - Danehouse/Getty Images

Szinte biztosan továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba a Liverpool, miközben az FC Barcelona nagy mázlival juthat csak a legjobb 16-ba a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulóját követően.

Kapcsolódó
A hibátlan Napoli továbbjutott a BL-ben, a Brugge négy meccs alatt gólt sem kapott
A belga együttes tíz emberrel fejezte be a csoportmeccset, de így is karnyújtásnyira a továbbjutástól.

Az első három mérkőzésén gól nélkül maradó Rangers alaposan meglepte a Liverpoolt, jól is játszott, több komoly helyzete is volt és bár Scott Arsfield góljával 1-0-ra vezetett is, Roberto Firmino fejesével 1-1 volt az állás szünetben. Szünetben azonban helyre tehette csapatát Jürgen Klopp, mert Firmino góljával és gólpasszával elléptek a vendégek, majd a csereként beálló Mohamed Szalah mesterhármast lőtt hat perc alatt. Az i-re a pontot az a Harvey Elliott tette föl, aki egész este nagyon próbált gólt lőni, végül a 88. percben sikerült neki némi VAR-ozást követően. A Liverpool ezzel egy pontra van a biztos továbbjutástól a csoportjából.

A nap rangadóján az Inter 3-3-as döntetlent játszott Barcelonában. A katalánok szereztek vezetést Ousmane Dembélé góljával.

Térfélcsere után öt perccel viszont Gerard Piqué rossz ütemben lépett ki a védelemből, Barella így nem volt lesen és higgadtan kiegyenlíthetett.

Nem sokkal később Hakan Calhanoglu lesett le egy Sergio Busquets-passzt, majd Lautaro Martínezhez ívelt, aki simán megverte emberét és a kapuba lőtt.

Az igazi izgalmak azonban a hajrára maradtak, mert előbb a 82. percben egyenlített nagy mázlival Robert Lewandowski.

Sokáig nem örülhetett az iksznek a Barca, mert Robin Gosens a 89. percben újra előnybe hozta az olaszokat.

A csattanó viszont a 92. percre maradt, amikor Eric Garcíia beívelését védhetetlenül fejelte a jobb fölső sarokba Lewandowski.

A Bayern München már félidőben 4-0-ra vezetett a Viktoria Plzen ellen, de végül a csehek két szépítő gólt is tudtak lőni. Nem sikerült jól Xabi Alonso BL-debütálása a Bayer Leverkusen edzőjeként, hazai pályán kapott ki a német csapat 3-0-ra az FC Portótól. A Tottenham 3-2-re izzadta ki a sikerét a Frankfurttal szemben, a Sporting pedig úgy kapott ki 2-0-ra a Marseille-től, hogy kilenc játékossal játszott 30 percig.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló

A csoport:
Rangers FC (skót)-Liverpool FC (angol) 1-7 (1-1)
gólszerzők: Arfield (17.), illetve Firmino (24., 55.), Nunez (66.), Szalah (76., 80., 81.), Elliott (89.)

SSC Napoli (olasz)-AFC Ajax (holland) 4-2 (2-0)
g.: Lozano (4.), Raspadori (16.), Kvarachelia (62., tizenegyesből), Osimhen (90.), illetve Klaassen (49.), Bergwijn (83., tizenegyesből)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Napoli 12 pont, 2. Liverpool FC 9, 3. AFC Ajax 3, 4. Rangers FC 1

B csoport:
Bayer Leverkusen (német)-FC Porto (portugál) 0-3 (0-1)
g.: Galeno (6.), Taremi (53., 64., a másodikat tizenegyesből)

Atlético Madrid (spanyol)-Club Brugge (belga) 0-0
piros lap: Sowah (82., Club Brugge)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Club Brugge 10 pont, 2. FC Porto 6, 3. Atlético Madrid 4, 4. Bayer Leverkusen 3

C csoport:
FC Barcelona (spanyol)-Internazionale (olasz) 3-3 (1-0)
g.: Dembélé (40.), Lewandowski (82., 92.) illetve Barella (50.), Martinez (63.), Gosens (89.)

Viktoria Plzen (cseh)-Bayern München (német) 2-4 (0-4)
g.: Vlkanova (62.), Kliment (75.), illetve Mané (10.), Müller (14.), Goretzka (25., 35.)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Bayern München 12 pont, 2. Internazionale 7, 3. Barcelona 4, 4. Plzen 0

D csoport:
Tottenham Hotspur (angol)-Eintracht Frankfurt (német) 3-2 (3-1)
g.: Szon (20., 36.), Kane (28., tizenegyesből), illetve Kamada (14.), Alidou (87.)
piros lap: Tuta (60., Frankfurt)

Sporting CP (portugál)-Olympique Marseille (francia) 0-2 (0-2)
g.: Guendouzi (20.), Sánchez (30.)
piros lap: Esgaio (19., Sporting), Pedro Goncalves (61., Sporting)

Az állás: Tottenham 7 pont, 2. Marseille 6 (6-4), 3. Sporting CP 6 (6-6), 4. Eintracht Frankfurt 4

Olvasói sztorik