Lindsey Parnaby / AFP
Nemzetközi foci bajnokok ligája

Látni kell, Guardiola hogyan reagált Haaland góljára

Háromból három győzelem, 11-1-es gólkülönbség – ez eddig a Manchester City mérlege a Bajnokok Ligája mostani kiírásában. Az angol bajnok szerdán a Köbenhavn csapatán gázolt át, és nyert 5-0-ra, az első két gólt pedig Erling Haaland szerezte.

Kapcsolódó
Haaland félelmetes formában, átgázolt a Milanon a Chelsea, Messi és Zubkov is látványos gólt szerzett
A Manchester City és a Chelsea gálázott, a Real Madrid hozta a kötelezőt, végre nyert a Juventus, a PSG ugyanakkor először botlott. A szerdai Bajnokok Ligája-eredmények.

A norvég csatár 22 évesen már 28 gólnál jár a BL-ben, míg a City színeiben már 19-szer volt eredményes, pedig csak a nyáron csatlakozott Pep Guardiola csapatához.

Haaland a második gólját egy kipattanó után szerezte, a kamera pedig elcsípte Guardiolát, aki pontosan ugyanúgy hitetlenkedve fogadta játékosa újabb találatát, mint bárki a világon.

A csatárnak a Premier League-ben már három mesterhármasa is van, és alighanem most a Bajnokok Ligájában is meglehetett volna neki, de az edzője a félidőben lecserélte, a döntést pedig azzal indokolta, hogy kézben tartották a mérkőzést, és szükség lesz rá a Southampton elleni bajnokin.

Ez nem a pihentetésről szól, hanem arról, hogy ha húszas keretem van, akkor nem játszathatom mindig ugyanazt a tizenegy játékost

– mondta Guardiola, aki azzal folytatta, ha így tenne, akkor a többiek nem lennének játékban, és nem tudnának a csapat segítségére lenni.