Nemzetközi foci bajnokok ligája

„A csapat és az egész klub mögötte áll” – a hónapokra kidőlt Gulácsinak üzent a Lipcse edzője a győzelem után

JAN WOITAS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
JAN WOITAS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Marco Rose, az RB Leipzig vezetőedzője bízik benne, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Celtic felett aratott győzelem lendületet ad csapatának a következő hetekre, egyúttal szomorúan vette tudomásul, hogy együttese alapemberére, Gulácsi Péterre hosszú ideig nem számíthat.

Elég vad és kontrollálatlan mérkőzés volt, és nagyon intenzív is

– értékelt a szerdai, lipcsei összecsapás után, amelyet a Lipcse 3-1-re nyert meg.

Kapcsolódó
Szoboszlai gólját nem adták meg a BL-ben, de bosszút állt
Gulácsit hordágyon vitték le a pályáról, Szoboszlai gólpasszt adott, a Lipcse először nyert a csoportkörben.

„Úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet, sok helyzetünk akadt, két gólunkat érvénytelenítették, de így is szereztünk hármat” – mondta. Egyben reményét fejezte ki, hogy a lendület megmarad, amire már jövő kedden, a Celtic elleni glasgow-i mérkőzésen szükség lesz.

A vezetőedző szomorúan nyilatkozott Gulácsi sérüléséről. A magyar válogatott kapus mindössze 13 percet töltött a pályán, mert egy ártatlan szituációban, passz közben teste kicsit megtekeredett, majd elesett és jobb térdét fájlalta. Hordágyon hagyta el a pályát, később pedig kiderült, hogy elszakadt a jobb elülső keresztszalagja, és hosszú kihagyás vár rá.

Kapcsolódó
Súlyos Gulácsi Péter sérülése, hosszú kihagyás vár rá
Bekövetkezett a legrosszabb forgatókönyv.

„Ez nagyon fájó. Ő a csapatkapitány és évek óta alappillére a Lipcsének” – kesergett Rose. „Reméljük, hogy a lehető leghamarabb felépül. A csapat és az egész klub mögötte áll”.

A Gulácsi helyére beállt Janis Blaswich először is minden jót kívánt csapattársának, egyúttal emlékeztetett rá: a közönség a nevét skandálva állt ki mellette, amikor hordágyon vitték le a pályáról.

„Amikor valaki második számú kapus, mindig bevetésre készen kell állnia. Nagyon fontos volt, hogy jól játszottunk, és megszereztük első három pontunkat” – tette hozzá.

Az agilisan játszó Szoboszlai Dominik, akinek a gólját les címén érvénytelenítették – de előtte kapufája, utána pedig gólpassza volt –, úgy összegzett: az egész csapat keményen megdolgozott a sikerért, és jó úton járnak, hogy megint igazi csapattá váljanak.

„Bárki szerez a csapatból gólt, mindenki örül neki” – idézte őt az UEFA oldala.

Szoboszlai Gulácsi mezével:

Ange Postecoglou, a Celtic görög születésű ausztrál vezetőedzője a BT Sportnak azt mondta, csalódott a végeredmény miatt.

„Még amikor 1-0-s hátrányban voltunk az első félidőben, akkor is alakítottunk ki helyzeteket. Nyilvánvalóan veszélyt jelentettek az ellenfél kontratámadásai, de úgy éreztem, mi is hasonlóan veszélyesek voltunk” – nyilatkozott.

Ugyanakkor elismerte, hogy az egyenlítésük után kissé visszahúzódtak, csökkent a labdabirtoklásuk, túl sokat passzoltak hátrafelé.

A második kapott gólunk kiábrándító volt, az megváltoztatta a meccs menetét

– utalt arra, amikor Joe Hart kapus rosszul passzolta ki a labdát, Szoboszlai lecsapott rá, azonnal továbbította André Silvának, aki vezetéshez juttatta csapatát.

Az F csoportban a címvédő Real Madrid áll az élen kilenc ponttal, második a Sahtar Donyeck néggyel, harmadik a Lipcse hárommal és negyedik az egypontos Celtic.

Olvasói sztorik