Nemzetközi foci bajnokok ligája

Csodálatos olasz este: Barcát vert az Inter, kiütötte az Ajaxot a Napoli

Piero Cruciatti / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Piero Cruciatti / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Nem akármilyen eredményekkel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája: a harmadik forduló keddi mérkőzésein az olaszok nagyon elégedettek lehettek, hiszen az Inter hazai pályán legyőzte a Barcelonát, míg a Napoli hatalmas verést vert Amszterdamban az Ajaxra.

Az Internazionale taktikus játékkal 1-0-ra verte a vendég Barcelonát, amely hiába játszott olykor nyomasztó mezőnyfölényben, helyzetekig sem jutott el.

Kapcsolódó
Ritkán látni ilyen bakiparádét, igazi horrorestéje volt a Sporting kapusának
Antonio Adán mindent elkövetett, hogy csapata sima vereséget szenvedjen a BL-ben.

Az Inter viszont kapura veszélyesebb tudott lenni, Calhanoglu az első félidőben előbb egy távoli bombával veszélyeztetett, majd a ráadásban a vezetést is megszerezte. A szünet után is maradt a Barcelona fölénye, de az olaszok már feljebb tolták a védekezésüket, igaz a játékot ott lassították, ahol éppen tudták. A 66. percben Pedri végül a hazai kapuba talált, de mivel Dembélé beadása Fati kezét is érintette előtte, némi videózást követően az egyenlítés elmaradt.

A Barca továbbra sem jelentett közvetlen veszélyt a kapura, így a müncheni fellépését követően második idegenbeli meccsén is pont, illetve szerzett gól nélkül maradt.

Az A csoportban a Liverpool Alexander-Arnold szabadrúgásból lőtt pazar találatával már a hetedik perctől előnyben volt, a második játékrész elején pedig Szalah talált be büntetőből. A folytatásban visszavett a Pool, így kiegyenlítődött a mezőnyjáték, a 2-0-s eredmény azonban már nem változott.

A csoportban éllovas Napoli kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott az Ajax vendégeként, így továbbra is hibátlan teljesítménnyel áll.

A B csoportban a belga Club Brugge folytatta eddigi szenzációs szereplését, és a Leverkusen (1-0), majd a Porto (4-0) legyőzését követően az Atlético Madridot is simán verte 2-0-ra.

Bajnokok Ligája, 3. forduló

A csoport
Liverpool (angol) – Rangers (skót) 2-0 (1-0)
gól: Alexander-Arnold (7.), Szalah (53., 11-esből)

 

Ajax (holland) – Napoli (olasz) 1-6 (1-3)
gól: Kudus (9.), illetve Raspadori (18., 47.), Di Lorenzo (33.), Zielinski (45.), Kvarachelia (63.), Simeone (81.)
piros lap: Tadic (73., Ajax)

 

B csoport
Club Brugge (belga) – Atlético Madrid (spanyol) 2-0 (1-0)
gól: Sowah (36.), Jutgla (62.)

 

Porto (portugál) – Bayer Leverkusen (német) 2-0 (0-0)
gól: Zaidu (69.), Galeno (87.)
piros lap: Frimpong (88., Leverkusen)

 

C csoport:
Bayern München (német) – Viktoria Plzen (cseh) 5-0 (3-0)
gól: L. Sané (7., 50.), Gnabry (13.), Mané (21.), Choupo-Moting (59.)

 

Internazionale (olasz)–Barcelona (spanyol) 1-0 (10)
gól: Calhanoglu (45+2.)

 

D csoport
Eintracht Frankfurt (német) – Tottenham Hotspur (angol) 0-0

 

Marseille (francia) – Sporting (portugál) 4-1 (3-1)
gól: A. Sánchez (13.), Harit (16.), Balerdi (28.), Mbemba (84.), illetve Trincao (1.)
piros lap: Adán (23., Sporting)

Olvasói sztorik