Nemzetközi foci

Lewandowski ugyanazt csinálja a spanyoloknál, mint Haaland Angliában

Josep LAGO / AFP
Josep LAGO / AFP

Az FC Barcelona sok helyzetet kidolgozva 3-0-ra nyert otthon az utolsó helyezett Elche ellen szombaton a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.

A katalán csapat hamar emberelőnybe került, mert Gonzalo Verdu a 14. percben lerántotta a kilépő Robert Lewandowskit.

Az emberelőnyt a 34. percben használta ki a Barcelona, Balde beadását Lewandowski pofozta be.

Még az első félidőben jött a második gól, megint Baldé volt az előkészítő, de azért az nem volt csúnya, ahogy a nyáron még szabadlistára tett Depay lefordult, majd a léc alá lőtt.

Depay a harmadik gólban is benne volt, ő kaparta ki a labdát Lewandowskinak, aki a jobb sarkot választotta.

A 34 éves lengyel csatár hat bajnoki után nyolc gólnál tart, így vezeti a góllövőlistát. Lewandowski és Erling Haaland az előző idényben még a Bundesligában szórták a gólokat, idén viszont mindketten másik ligában játszanak, de a góléhségük mit sem csökkent, minden sorozatot számolva 25 gólnál járnak ők ketten – 17 meccs után.

A Barca 16 pontjával éllovas a LaLigában, de a Real Madrid vasárnap visszaelőzheti, ha a madridi derbin lenyomja az Atléticót.

LaLiga, 6. forduló:

FC Barcelona – Elche 3-0 (2-0)
RCD Mallorca – Almería 1-0 (1-0)
Valencia – Celta Vigo 3-0 (1-0)
Athletic Bilbao – Rayo Vallecano 3-2 (3-1)

 

vasárnap játsszák:
Osasuna – Getafe 14.00
Villarreal – Sevilla (Valenciában játsszák) 16.15
Real Betis – Girona 18.30
Real Sociedad – Espanyol 18.30
Atlético Madrid – Real Madrid 21.00

 

pénteken játszották:
Real Valladolid – Cádiz 0-1 (0-0)

 

Az állás:
1. FC Barcelona     6  18-1  16 pont
2. Real Madrid      5  15-5  15
3. Athletic Bilbao  6  12-4  13
4. Real Betis       5   8-3  12
5. Osasuna          5   7-3  12
6. Villarreal       5   9-1  10
7. Atlético Madrid  5   9-4  10
8. Valencia         6  10-5   9
9. Mallorca         6   6-7   8
10. Celta Vigo       6   8-13   7
11. Rayo Vallecano   6   7-8   7
12. Real Sociedad    5   5-7   7
13. Girona           5   6-5   7
14. Valladolid       6   3-11   4
15. Sevilla          5   6-10   4
16. Espanyol         6   4-7   4
17. Getafe           5   4-12   4
18. Espanyol         5   6-10   4
19. Cádiz            6   1-14   3
20. Elche            6   2-16   1

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik