Nemzetközi foci bajnokok ligája

Padlón a Juventus – soha ilyen rosszul nem kezdett a csapat a BL-ben

Isabella Bonotto / Anadolu Agency via AFP
Isabella Bonotto / Anadolu Agency via AFP

Csalódást keltő mérkőzésen van túl a Juventus. A bajnokságban is bukdácsoló csapat foghíjas lelátók előtt, a meccs nagy részében alárendelt szerepet játszva kapott ki otthon a Benficától 2-1-re a Bajnokok Ligája H csoportjában és csak azért áll a harmadik helyen, mert a Maccabi Haifánál jobb a gólkülönbsége.

Merthogy egyébként nulla pontja van az olasz sztárcsapatnak, amely a története során először kezdett két vereséggel a BL-ben.

Kapcsolódó
Haaland olyan gólt rúgott a Dortmundnak, hogy Zlatan Ibrahimovic is megirigyelné
Utána viszont sportszerűen nem ünnepelt. Fordítani tudott a Manchester City, a Benfica és a Parist Saint-Germain, Gulácsiék viszont kikaptak a címvédőtől. Körkép a Bajnokok Ligájáról.

A Juve ebben a szezonban nyolc tétmérkőzést játszott, ezek közül mindössze kettőt nyert meg négy döntetlen és két vereség mellett. Az idény korai szakasza ellenére a bajnokságban négy pont a lemaradása, a BL-ben pedig hat az eddig hibátlan PSG és Benfica mögött.

Persze a Juventus mélyrepülése nem most kezdődött, de amikor visszatért a korábbi sikeredző, Massimiliano Allegri, akkor többen felemelkedést vártak, de bő egy szezon után kijelenthető, hogy egy helyben toporog a csapat és már nem először ötlettelen és kilátástalan a játék. A drukkerek véleményt jól mutatja, hogy üres részek tátonganak a hazai mérkőzéseken a lelátón és egyre többen követelik, hogy Allegri távozzon.

A futballt sokszor nehéz megmagyarázni, legyen elég annyi, hogy mikor 2-1-es hátrányba kerültünk, vége volt a mérkőzésnek, kockáztattunk, a 3-1, 4-1 is benne volt. Bonyolult a helyzetünk, de nincs minden veszve

– mondta az olasz Skynak Allegri a meccs után, akinek később a sajtótájékoztatón nekiszegezték a kérdést, hogy ő magát a probléma részének, vagy a megoldásnak látja-e.

A megoldás részének érzem magam, megoldást kell találnom

– mondta, ergo nem gondolkodik a lemondáson, a vezetőkkel pedig addig még nem beszélt.

Kapcsolódó
Simán felszabadíthatott volna, helyette bődületes luftot rúgott a BL csoportkörében
Raheem Sterling köszönte a lehetőséget és gólt lőtt a helyzetből.

A Juventus igazgatójának, Maurizio Arrivabenének a meccs előtt volt egy érdekes megjegyzése. Egy szurkoló az utcán azt kérdezte tőle, ha jönnek az újabb vereségek, kirúgják-e Allegrit, mire Arrivabene úgy reagált: „És akkor te fizeted a következő edzőt?”. Később próbálta tisztázni, hogy csak viccelt, mindenesetre Allegri mozdítása tényleg sokba kerülne a klubvezetésnek, ugyanis 2025-ig szóló szerződése van, sajtóhírek szerint 7-9 millió eurót keres évente, amivel a legjobban fizetett vezetőedző Olaszországban.

A Juventusra a válogatott szünet előtt egy idegenbeli túra vár Monzába, majd a Bologna ellen folytatódik a bajnokság október elején. A BL-ben a Maccabi elleni két mérkőzés következik majd a sorban, amit mindenképpen nyernie kellene a csapatnak, ha meg akarja érni a tavaszt a sorozatban.

Olvasói sztorik