Ira L. Black - Corbis/Getty Images
Nemzetközi foci sport

Gazdag Dániel már gólpasszból is tíznél jár a szezonban

Gazdag Dániel egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a házigazda Philadelphia Union 5-1-es győzelméhez az Orlando City ellen.

Az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának szombati játéknapján a magyar válogatott játékos büntetőből volt eredményes, de előtte kiosztott két gólpasszt is az első félidőben.

Gazdag 19 találattal továbbra is harmadik az MLS góllövőlistáján, és mivel a mostani szezonban már tíz gólpassznál jár, a kanadai táblázat második helyén áll. A rájátszásra készülő csapata magabiztosan vezeti a keleti főcsoport tabelláját, és mivel a legutóbbi öt mérkőzésén 23 gólt szerzett, egy újabb MLS-csúcsot döntött meg, ugyanis az előző rekord húsz találat volt öt meccsen.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.