Nemzetközi foci

Egy gól előtti jelenet mutatja meg a legjobban, mennyit változott a korábban sokat szapult Barca-játékos mentalitása

Pau BARRENA / AFP
Pau BARRENA / AFP

Könnyed győzelemmel indította az idei BL-csoportkört a Barcelona, amely 5-1-re verte a cseh Viktoria Plzent. Igaz, volt 2-1 is az állás, de még az első félidő végén visszaállította a Barca a kétgólos különbséget, és ehhez Ousmane Dembélé harcossága is kellett.

A francia szélső méterekről becsúszva szerezte vissza a labdát a csehek 16-osánál, majd remekül ívelte a hosszú oldalán várakozó Robert Lewandowski fejére.

3:38-nál látható a jelenet:

Dembélének volt még egy gólpassza, az ötödik hazai találat előtt ő emelte a védők mögé a labdát, amit Ferran Torres bravúros mozdulattal zúdított a felső sarokba.

A pályán töltött 75 perce alatt 6 kulcspassza, kialakított két helyzetet, kilencből hat csele bejött, háromszor szerelt, és tizenöt párharcából csak négyet veszített el.

A meccs után kijutott a dicséretből a 25 éves Dembélének, edzője, Xavi például azt mondta róla, egy az egy elleni játékban ugyanazon a szinten van, mint a PSG brazil klasszisa, Neymar.

A Bayern német válogatott támadója, Serge Gnabry pedig azt nyilatkozta, ha valaki azt kérdezi tőle, ki a jobb játékos, Dembélé vagy Kylian Mbappé, akkor ő az előbbire voksol.

Komoly fordulat ez Dembélé ügyében, aki korábban sokszor motiválatlannak tűnt, a Barca szabadult is volna tőle, aztán tavasszal megtáltosodott, 13 asszisztjával ő lett a liga legjobbja ebben a kategóriában, a mostani szezonban pedig öt tétmeccs után egy gólnál és négy gólpassznál jár.

A kiemelt képen Dembélé (jobbra) Lewandowskival pacsizik.

Olvasói sztorik