Nemzetközi foci

Nem úszta meg a zágrábi szégyent, menesztették a Chelsea edzőjét

DENIS LOVROVIC / AFP
DENIS LOVROVIC / AFP

Nem csupán az RB Leipzig vezetősége kezelte értékén a Bajnokok Ligája első fordulójának kínos vereségét, a Chelsea is menesztette Thomas Tuchelt, miután csapata 1-0-ra kikapott a Dinamo Zagreb otthonában.

Kapcsolódó
Gulácsiék bénázásába belebukott a lipcsei edző
Az elnök szerint a legutóbbi két súlyos vereség után muszáj volt váltani.

A német szakembert mindössze három hónappal azután küldték el, hogy az új tulajdonosok hivatalosan is befejezték az átvételt. Persze a lépés nem meglepő: a londoniak 282 millió eurót költöttek a nyári átigazoláskor, de a bajnokságban csupán a hatodik helyen állnak úgy, hogy kikaptak már a Southamptontól és a Leedstől is, a BL-t pedig egy horvátországi vereséggel kezdték.

Kapcsolódó
Benzema komolyabb sérülése nagy gondot okozna a Realnak
Csatárposzton nincs megfelelő helyettese a spanyol csapatban.

A Telegraph úgy tudja, hogy Tuchelt szerda reggel tájékoztatták a döntésről, az irányítást ideiglenesen Anthony Barry veszi át, míg az utód Graham Potter, a Brighton szakvezetője lehet.

A lap ugyanakkor hozzátette, hogy információja szerint Tuchel sorsa nem kedden dőlt el, az új tulajdonosok eddig is úgy látták, hogy nem ő a megfelelő ember a posztra, azaz a jövője kétséges lett volna egy zágrábi siker esetén is.

Potter mellett a a Chelsea még megbeszéléseket folytathat Mauricio Pochettinóval, Zinedine Zidane-nal, illetve a Benfica menedzserével, Roger Schmidttel is.

Olvasói sztorik