Nemzetközi foci

Dárdai Pál hétszámjegyű végkielégítést kap a Herthától

Sebastian Räppold / Foto Koch / dpa Picture-Alliance via AFP
Sebastian Räppold / Foto Koch / dpa Picture-Alliance via AFP

Most már hivatalos, hogy végleg elválnak Dárdai Pál és a Hertha útjai. Az első csapat éléről 2021 novemberében menesztették, ugyanakkor a klublegenda a berlini együttes kötelékében maradt, határozatlan idejű szerződése volt ugyanis.

Dárdai belement ennek felbontásába, amely meg is történt, ezt Fredi Bobic sportigazgató is megerősítette a Bildnek. A lap ugyan nem konkretizálta, de azt írta, hogy egy alacsonyabb, hétszámjegyű, azaz eurómilliós végkielégítést kapott.

Dárdai Pál 1997-től kezdve 2011-ig futballozott a Herthában, 286 Bundesliga-meccse a csapat színeiben klubrekord. Visszavonulása után az utánpótlásban helyezkedett el, majd 2015 februárjában – amikor a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltötte – kinevezték az első csapat élére, irányításával pedig bennmaradt a nehéz helyzetben lévő csapat.

Kapcsolódó
Megtalálta Kuttor utódját a Vasas, Kondás Elemér visszatér az NB I-be
A Vasas szerződést bontott Kuttor Attilával, miután az első hét fordulóban nem sikerült nyernie az NB I újoncának. A klub nem sokkal később az utódot

Bár nemzetközi selejtezőt érő helyre is vezette a Herthát, előbb 2019 áprilisában váltották le, majd pár kaotikus hónap után újra kinevezték, ismét benntartotta az élvonalban a csapatot, de tavaly télen ismét megköszönték neki az addigiakat (a berliniek később osztályozón őrizték meg élvonalbeli tagságukat). Német lapértesülések szerint nem volt felhőtlen a viszonya a sportigazgatóval.

A Hertha ebben a szezonban sem áll jól, az első bajnoki győzelmét a hétvégén szerezte meg, de így is csak a 13. helyen áll. Jelenleg Sandro Schwarz a vezetőedző, akinek Bódog Tamás segíti a munkáját.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik