Nemzetközi foci

„Sajnos nem kell sok ahhoz, hogy legyőzzenek minket” – ismét kikapott a Chelsea

Glyn KIRK / AFP
Glyn KIRK / AFP

A Chelsea 2-1-re kikapott a Southampton otthonában az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának keddi játéknapján. A Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató londoniak legutóbb 2013 márciusában veszítettek Southamptonban, akkor is 2-1-es hazai siker született.

Kapcsolódó
270 nap után tért vissza a pályára az életmentő dán hős
Nem bírt a tizenegyest is rontó Sassuolóval a Milan.

Pedig a Chelsea szerzett vezetést a 23. percben Raheem Sterling góljával, de öt perc múlva Romeo Lavia távolról egyenlített, Adam Armstrong pedig a félidő ráadásában a győztes gólt is megszerezte.

A fordulás után aztán a Chelsea hiába játszott mezőnyfölényben, képtelen volt egyenlíteni.

Thomas Tuchel edző a két bekapott gól után azt mondta, sajnos csapatát túl könnyű legyőzni.

Nem elég 20 percet jól játszani. Azt hiszem, nem kell sok ahhoz, hogy legyőzzenek minket és ez az, amit nem szeretek

– utalt arra is, hogy egy hete Leedsben szenvedtek 3-0-s vereséget.

A Brighton 2-1-re kikapott a Fulham otthonában, az új idényt három győzelemmel és egy döntetlennel kezdő csapatnak ez volt az első veresége.

Premier League, 5. forduló

Crystal Palace – Brentford 1-1 (0-0)
gól: Zaha (59.), ill. Wissa (88.)

 

Fulham – Brighton 2-1 (0-0)
gól: Mitrovic (48.), Dunk (55., öngól), ill. Mac Allister (59., 11-esből)

 

Southampton – Chelsea 2-1 (2-1)
gól: Lavia (28.), Armstrong (45+1.), ill. Sterling (23.)

 

Leeds United – Everton 1-1 (0-1)
gól: Sinisterra (55.), ill. Gordon (17.)

Olvasói sztorik