Nemzetközi foci sport

A Barca sztárját és feleségét a földre fektették, egy vasrúddal állon ütötték és kirabolták

Hétfő hajnalban Pierre-Emerick Aubameyangot a saját barcelonai házában támadták meg, majd fosztották ki a fegyveres rablók. Spanyolországi lapjelentésekre hivatkozva a dailymail.co.uk írról számolt be, hogy

  • legalább négy férfi hatolt be a castelldefelsi kertjébe, majd a házba,
  • akik a 33 éves Aubameyangot lőfegyverekkel és vasrúddal fenyegették meg,
  • majd a felségével, Alysha Behague-vel együtt a földre fektették,
  • egy vasrúddal fejbe verték,
  • végül a széfből meglovasított család ékszerekkel egy fehér Audi A3-assal elmenekültek.
Kapcsolódó
Paul Pogba állítja: gépfegyveresek egy lakásba zárták, zsarolták, fenyegették
A Manchester United korábbi, a Juventis jelenlegi sztrájának akad némi problémája a pályán kívüli életében. A testvére is a fenyegetők között van, aki Kylian Mbappét is belekeverte az ügybe.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a pár közös gyermeke – a 11 éves Curtys és a 6 éves Pierre otthon voltak-e a betörés alatt.

Nem ez az első alkalom, hogy a Barcelona játékosai rablások és lopások áldozataivá válnak:

  • nemrég Robert Lewandowski 59 ezer font értékű óráját lopták el a klub edzőpályája melletti parkolóból, miközben köszöntötte a szurkolókat a Barca esti edzése előtt. A tolvaj állítólag kinyitotta Lewandowski autójának ajtaját, és elvette az órát, miközben a lengyel válogatott dedikált, majd megpróbált a tolvaj után futni. A rendőrség gyorsan elkpata gyanúsítottat, Lewandowski pedig visszakapta az óráját.
  • Tavaly novemberben a fiatal szélső Ansu Fati otthonába törtek be, miközben a földszinten tévét nézett. A 19 éves labdarúgó néhány családtagja is az ingatlanban volt a betörés során, ahol a hírek szerint pénzt, órákat és drága ékszereket loptak el.
  • 2018-ban a barcelonai sztárhármas volt a tolvajok célpontja. A középpályás, Philippe Coutinho arra tért haza, hogy betörték az otthonát,
  • ahogy a Gerard Pique házába is behatoltak, miközben a spanyol válogatottal készült a világbajnokságra.
  • Szintén abban az évben a tolvajok betörtek a balhátvéd Jordi Alba ingatlanjába, miközben a családja bent volt.
  • 2019-ben Kevin-Prince Boateng 255-350 ezer font közötti értékű ékszert és készpénzt vesztett, miután egy banda behatolt a házába, miközben ő meccset játszott.

Paul Pogba saját bátyjával zajló zsarolásos botrányára is a napokban derült fény.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.