Nemzetközi foci sport

Paul Pogba állítja: gépfegyveresek egy lakásba zárták, zsarolták, fenyegették

A Manchester United korábbi, a Juventis jelenlegi sztrájának akad némi problémája a pályán kívüli életében. A testvére is a fenyegetők között vanaki Kylian Mbappét is belekeverte az ügybe.

Egészen elképesztő történetet osztott meg a Francinfóra hivatkozva a futball-italia.net. A lap szerint a Juventus edzőpályáján Paul Pogbát többször is megfenyegette és megfélemlítette egy banda, köztük testvére, Mathias Pogba is, aki vasárnap egy vádirattal felérő videót is közzétett.

A Francinfo úgy tudja, Paul Pogba, illetve ügyvédei korábban arról tájékoztatták az olasz hatóságokat, hogy a francia válogatott labdarúgó „csapdába esett”, mert néhány gyerekkori barátja és más állarcos, gépfegyveres ember 13 millió eurót követelt, majd a gyanú szerint elloptak tőle 300 ezer eurót és egy hitelkártyát.

Pogba azt állította, hogy az eset márciusban történt, amikor visszatért szülővárosába, Franciaországba, Lagny-sur-Marne-ba, ahol egy lakásba hurcolták, és azzal vádolták, hogy amióta futballsztár lett, nem segített eleget anyagilag a barátainak.

A friss hírek szerint nemrég inzultálták Torinóban, a Juventus La Continassa edzőpályáján is, ahol egy újabb csoport, köztük állítólag bátyja, Mathias is a Pogbát megfélemlítetők között volt.

Miután napvilágot látott mindez, az öcskösnél három évvel idősebb, és sokkal szerényebb futballkarriert maga mögött tudó kedves tesó vasárnap a saját instagram oldalán négy nyelven is –francia, olasz, angol és spanyol) – közzétett videókban azt állítja, a Manchester United korábbi, a Juventus jelenlegi sztrája hazudott az olasz rendőrségnek.

A francia, olasz, angol és spanyol közvélemény megérdemli, hogy tudjon bizonyos dolgokat. Az egész világ, beleértve a bátyám szurkolóit, Franciaországot, a Juventust és a szponzorokat, megalapozott döntést kell hozniuk arról, hogy megérdemli-e a rajongók tiszteletét és szeretetét, hogy a Juventusban játsszon, és helyet kapjon a francia világbajnoki keretben. Robbanásveszélyes információkról van tudomásom. Szeretném mindenkivel megosztani, hogy ki az úgynevezett leghatalmasabb nő a futballban, akit a bátyám a második anyukának hív. Úgy gondolom, hogy amit mondok, az sok embert érint majd, például el Kylian Mbappét is, és sok tanú megerősíti, amit állítok

– mondta a jó Mathias.

A 2019-ben készült kiemelt képünkön a Pogba fivérek. Középen Paul Pogba, balra tőle az Atlanta United védője, Florentin Pogba, míg jobbra tőle CD Manchego középpályása, Mathias Pogba. Forrás: AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.