SASCHA SCHUERMANN / AFP
Nemzetközi foci sport

Még egyetlen csapat sem rajtolt ilyen szenzációsan a Bundesligában

Tizenegy hónapja óriási pofonba futott bele Münchenben a Bochum labdarúgócsapata, amely akkor 7-0-ra kapott ki a Bayerntől. Ugyan idén februárban sikerült visszavágni egy 4-2-es győzelemmel, de vasárnap ismét nagy verést kapott.

Kapcsolódó
Hatgólos thrilleren mentett pontot a Manchester City
A Newcastle United már 3-1-re is vezetett, de nem sikerült megnyernie a mérkőzést.

A bajorok nem spóroltak eddig sem a gólokkal, hiszen a Szuperkupán a lipcseieket 5-3-ra verték, majd a Bundesligában előbb 6-1-re kiütötték a Frankfurtot, és 2-0-ra győztek a Wolfsburg ellen.

A bochumi fellépés négy percig volt szoros, Leroy Sané akkor szerzett vezetést, és a csapat 4-0-s félidő után – a kétgólos Sadio Mané vezérletével – meg sem állt az újabb 7-0-s diadalig.

A Kicker szerint a bajorok ezzel a sikerrel és a három hibátlan meccset követő 15-1-es gólkülönbséggel minden idők legjobb Bundesliga-rajtját produkálták.

Az eddigi csúcs ugyancsak a Bayern, illetve a Borussia Dortmund nevéhez fűződött, előbbi 1994-95-ben, utóbbi 2015-2016-ban rajtolt kilenc ponttal és +10-es gólkülönbséggel.

Továbbra is nyeretlen az Európa Liga-győztes Eintracht Frankfurt, amely döntetlent játszott a vendég Kölnnel. A hazaiak a 72. percben a japán Kamada Dajcsi góljával vezetést szereztek ugyan, de előnyüket nem tudták megőrizni, a Köln gólját Jan Thielmann szerezte a 82. percben.

Bundesliga, 3. forduló

Bochum – Bayern München 0-7 (0-4)
gól: Sané (4.), De Ligt (25.), Coman (33.), Mané (42., 60., – a másodikat 11-esből), Gamboa 69., öngól(, Gnabry (76.)

 

Eintracht Frankfurt – 1. FC Köln 1-1 (0-0)
gól: Kamada (71.), illetve Thielmann (82.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.