Nemzetközi foci bajnokok ligája

Eldőlt, melyik csapaton át vezet a Fradi útja az Európa Liga csoportkörébe

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Az ír Shamrock Rovers lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában, ahol már a főtáblán való szereplés lesz a tét. A párharc vesztese a harmadik számú európai sorozatban, a Konferencia Ligában folytatja.

A Ferencváros az idegenbeli 1-1-es döntetlent követően hazai pályán pocsék védekezésének is köszönhetően 3-1-re kikapott az azeri Qarabagtól, így kiesett a Bajnokok Ligája-selejtezőből.

Kapcsolódó
Hazai pályán esett ki a Bajnokok Ligájából a Ferencváros
Villámrajtott vett a Qarabag, aztán profin lehozta a meccset.

Az ír bajnoki címvédő, és jelenleg is listavezető Shamrock a harmadik kör első meccsét 3-1-re megnyerte házigazdaként az északmacedón KF Skupi ellen, kedden pedig 2-1-re győzött idegenben, vagyis kettős sikerrel lépett tovább. Ráadásul simább volt ez a visszavágó még annál is, amit az eredmény mutat, a Skupi gólja ugyanis csak a 91. percben jött.

A Shamrock története során eddig egyszer, 2011-ben jutott el egy európai kupasorozat csoportkörébe, akkor az Európa Ligában szerepelhetett.

A Ferencváros-Shamrock párharc első mérkőzését jövő csütörtökön a Groupama Arénában rendezik.

Európa Liga-selejtező, 3. forduló

KF Skupi (északmacedón)-Shamrock Rovers (ír) 1-2 (0-0)

Továbbjutott: a Shamrock, kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik