TOLGA AKMEN / AFP
Nemzetközi foci sport

Abbahagyják a meccsek előtti térdelést a Premier League csapatai

A koronavírus kitörése utáni visszatéréskor, a Black Lives Matter-mozgalom kapcsán kezdtek a Premier League-ben szereplő csapatok a mérkőzések előtt féltérdre ereszkedni ezzel tiltakozva a kirekesztés minden formája ellen. A klubok többsége, ahogyan az angol válogatott is térdel azóta az összecsapások előtt (amit van, hogy kifütyülnek/kifújolnak, mint például Budapesten is), de egyre több játékos érezte úgy, hogy már erejét veszítette a gesztus, a Bournemouth pedig csapatszinten hagyta abba 2021 februárjában.

Az Eurosport cikke szerint az angol élvonal pénteken rajtoló szezonjában már nem lesz térdelés minden mérkőzés előtt.

Helyette inkább kiválasztott találkozók előtt, a kupadöntőket, vagy épp a nyitómeccset és a zárófordulót megelőzően ereszkednek majd féltérdre a csapatok. Ettől azt remélik, hogy erősíti majd az üzenetet.

Kapcsolódó
„Elfogadhatatlan” – a United edzőjének nagyon nem tetszett, hogy Ronaldo meccs közben hazament
Erik ten Hag elárulta, nem csak a portugál klasszis volt az egyedüli, aki így tett.

A Premier League 2022/23-as szezonja a pénteki Crystal Palace-Arsenal mérkőzéssel kezdődik. A címvédő Manchester City vasárnap a West Ham United otthonában kezd. A Fulham, a Bournemouth és a Nottingham Forest a három újonc.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.