FRANK HOERMANN / SVEN SIMON / SVEN SIMON / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
Nemzetközi foci sport

Szoboszlaiék francia válogatott csapattársa bejelentette távozását

Bejelentette távozását a német labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzigtől Nordi Mukiele, a csapat francia válogatott védője. A 24 éves futballista a közösségi felületein búcsúzott el a szurkolóktól, egyben köszönetet mondott a klubnak az elmúlt négy évért, írja az MTI.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nordi Mukiele (@nordimukiele) által megosztott bejegyzés

Azt egyelőre nem közölte, hogy hova igazol, de sajtóhírek szerint a francia bajnoki címvédő Paris Saint-Germainhez szerződik.

Mukiele a 2018-as bemutatkozása óta 145 tétmérkőzésen erősítette a lipcsei csapatot, amellyel 2020-ban Bajnokok Ligája-elődöntőt játszott, idén pedig a Bundesliga-bronz mellett a Német Kupát is elhódította.

Kapcsolódó
Ettől mindenki álla leesik: Benzema mesés labdaátvétel után lőtt gólt
Az élete formájában futballozó francia csatár az egymás közti játék során is képes varázsolni.

A három magyart, Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Leipzig számára szombaton kezdődik az idény, amikor hazai környezetben fogadja a sorozatban tíz bajnoki címnél járó Bayern Münchent a Német Szuperkupáért sorra kerülő összecsapáson.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.