Nemzetközi foci

A bíróságon felmentett Blatter: Orbán Viktor gratulált nekem, és hozzátette, mindig is tudta, hogy végül győz az igazság

Fabrice COFFRINI / AFP
Fabrice COFFRINI / AFP

Mi is beszámoltunk róla, hogy a svájci szövetségi büntetőbíróság Sepp Blattert, a FIFA, valamint Michel Platinit, az UEFA korábbi elnökét is felmentette.

Kapcsolódó

A két sportvezetőt azzal vádolták, hogy Platini kétmillió euróval megkárosította a nemzetközi szövetséget korábbi munkásságának utólagos honorálásaként. A bíróság most azzal indokolta döntését, hogy a csalás nem volt kétséget kizáróan megállapítható, ráadásul a bíró szerint a szóbeli megállapodás hihető, illetve valószínűtlen, hogy Platini kizárólag a szerződésbe foglalt „csekély összegért” dolgozott volna.

Blatter most a Nemzeti Sportnak adott interjút, amelyben elárulta, a felmentése után rengetegen gratuláltak neki, köztük Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is.

„Százával jöttek az SMS-ek és e-mailek, de kaptam ötven-hatvan levelet, levelezőlapot, sőt virágcsokrokat is. És hadd mondjam el, mekkora megtiszteltetés, hogy Magyarország miniszterelnöke is személyesen írt nekem, ráadásul mint a barátjának.

Én is úgy szólítottam meg őt a válaszban, hogy »Kedves barátom, Viktor«. Gratulált nekem és hozzátette, mindig is tudta, hogy végül győz az igazság. Én pedig megírtam neki, hogy az üzenete mélyen megérintett

A 86 éves Blatter ejtett néhány szót az angolok elleni 4-0-s Nemzetek Liga-győzelmünkről is: „Az a 4–0, te jó ég! Egészen hihetetlen eredmény volt! És nem holmi barátságos meccsen, hanem a Nemzetek Ligájában. Írtam is a svájci magyar nagykövetségnek a meccs után, és ezúton is gratulálok a magyaroknak!”

Olvasói sztorik