Őszintén bánom, hogy kedd este nem a magyar csapat meccsét néztem. Magyarországon most egyetlen olasz mosolyog, és az Marco Rossi, az önök szövetségi kapitánya, aki a tavalyi Európa-bajnokságon is figyelemre méltó eredményeket ért el a magyar válogatottal.
Már azon a tornán is kiváló benyomást tett rám a csapat, és az angolok elleni összefoglalót látva Rossinak, valamint a játékosoknak is jár a gratuláció, mert komoly munkát végeztek. Mi, olaszok viszont bajba kerültünk, és nehéz dolgunk lesz, ha a magyarok elleni budapesti meccset eredményesen akarjuk lehozni” – nyilatkozta a 91-szeres olasz válogatott Alessandro Del Piero a Nemzetek Ligája magyar-olasz érdekeltségű csoportjának keddi eredményeire (Németország-Olaszország 5-2, Anglia-Magyarország 0-4) utalva.
A Juventus legendája a június 20-24. között esedékes a CIB Italia Focitábor idei nagyköveteként látogatott Budapestre, de ránézésre 47 évesen is olyan jó kondiban van, hogy elférne az olasz válogatott támadósorában is.
„Továbbra is edzésben vagyok, próbálok egészségesen táplálkozni, és igyekszem mindenből a természeteset választani, legyen szó akár étkezésről, akár valamilyen kezelésről. Mindig azt tűzöm ki magam elé, hogy a napi kihívásokhoz szükséges fizikai és pszichés egyensúlyt elérjem, hogy ezáltal a legjobbat hozzam ki magamból, és minél kevesebbet hibázzak, vagy ha mégis elrontok valamit, akkor abból tudjak tanulni. Pozitív szemlélet, egészséges táplálkozás és rendszeres edzés, ezeknek köszönhetően vagyok jó fizikai állapotban” – árulta el Del Piero, aki a sajtótájékoztató után kérdezhettek a magyar újságírók.
A kis Alex a San Vediamo kölyökcsapatában még kapusként érezte magát a legkomfortosabban a pályán, és édesanyja is úgy érezte, ez a megfelelő poszt fia számára, mert így a legkisebb az esélye annak, hogy megsérüljön. A fiú azonban idővel kimerészkedett a kapuból, és milyen jól tette: 705 tétmeccsen szerzett 290 góljával ő a Juventus klubrekordere mindkét kategóriában, 181 Serie A-találatával az olasz bajnokság történetének kilencedik legjobb góllövője (Beppe Signorival és Alberto Gilardinóval holtversenyben), a válogatottban elért 27 góljánál pedig csak hárman jegyeztek többet.
Del Piero azzal a Roberto Baggióval áll holtversenyben (igaz, a Copfocskának becézett Baggio 56, míg Del Piero 91 meccs alatt érte el a 27 gólt) az olasz válogatott góllövőlistájának negyedik helyén, akivel a Juventusnál az első két évében még csapattársak voltak, és együtt ünnepelhették az 1995-ös bajnoki címet, amely kilenc év után az első scudettója volt a torinói klubnak.
„Ki volt a jobb, tehetségesebb játékos: ön vagy Baggio?” – szegezte a kérdést egy újságíró Del Pierónak, aki rövid hatásszünet után mosolyogva azt felelte:
Egy ilyen kérdésre soha nem fogok válaszolni.
Aztán hozzátette, a nála nyolc évvel idősebb Baggio nagy hatást gyakorolt rá, inspirációt jelentett a számára, és megemlítette, mielőtt csapattársak lettek, a tévében csodálta őt kivételes kreativitása és átlag feletti játékintelligenciája miatt.
Sokan nőttünk fel úgy, hogy rajongásig szerettünk egy csapatot, hogy aztán a játszótéren egy-egy gólt úgy ünnepeljünk, mintha egy Kispest-Fradi, egy Milan-Juventus vagy egy Barca-Real meccsen lőttük volna a kedvenc klubunk mezében. Del Piero már gyerekként is Juve-szurkoló volt, áhítattal figyelte Paolo Rossit, Michel Platinit, Gaetano Scireát vagy Marco Tardellit, hogy aztán valóra váltsa az álmát, és 1993 szeptemberében csereként pályára lépve debütáljon az élvonalban a Foggia elleni bajnokin, egy héttel később pedig megszerezze első Serie A-s gólját a Reggiana elleni találkozón.
„Óriási szerencsém volt, hogy bekerültem abba a csapatba, amelyben olyan vezéregyéniségek voltak az öltözőben, mint Baggio vagy Gianluca Vialli. A bemutatkozásom előtti években olyan klasszisok játszottak az olasz bajnokságban, mint Diego Maradona, Zico vagy Marco van Basten, és az volt az érdekes, hogy akkoriban sokkal kevesebb meccset lehetett látni a tévében, de mindig szemmel tartottam ezeket a zseniket, hogy ellessek tőlük dolgokat, amiket aztán a pályán én is hasznosítani tudok”.
Del Pierónak olyan jól sikerült átültetnie a gyakorlatba a látottakat, hogy az olasz futballnyelvben külön szó született arra a mozdulatsorra, amit tőle oly sokszor láthattunk: amikor a szélről indulva befelé húzott, majd jobbal elcsavarta a labdát, amely tökéletes ívben hullott be a hosszú felsőbe. Gol alla Del Piero, mondja erre az olasz, vagyis Gól Del Piero-módra.
Egy klasszikus példa erre 1995-ből, a Dortmund elleni meccsről:
Bár a Juventusszal nyolc bajnoki címet nyert, ebből kettőt a calciopoli miatt végül elvettek, és 2006 nyarán a másodosztályba száműzték a klubot, ekkor hangzott el Del Piero azóta sokat idézett mondata, miszerint „Egy igazi lovag sosem hagyja el szíve hölgyét”.
„Gyorsan és nyugodtan hoztam meg a döntést, hogy maradok a másodosztályban is. Úgy éreztem, hogy így helyes, és ennek számos oka volt, az egyik ezek közül az, hogy én voltam a csapatkapitány. 32 éves voltam, mehettem volna más klubhoz, ahogy azt több játékostársam meg is tette, de a mai napig nem bánom, hogy akkor így döntöttem” – emlékezett vissza Del Piero 2006 nyarára. A kizárás után többek között Zlatan Ibrahimovic, Fabio Cannavaro, Gianluca Zambrotta és Lilian Thuram is elhagyta a Juvét, a csapatkapitány azonban maradt, és 20 góljával a gólkirályi címet is besöpörve vezette vissza az élvonalba a csapatot, amely mínusz kilenc pontról indította az idényt.
A klubhűségről Del Piero azt mondta, szerinte nem veszett ki teljesen, viszont a labdarúgás nagyon megváltozott ahhoz képest, hogy milyen volt tíz vagy épp harminc éve. „A futball olyan sportág, amely mindig próbál lépni a jövő felé, de attól, mert egy játékos rövid időt tölt el egy klubnál, még lehet lojális, és az lenne a normális, ha nem az évek száma határozna meg, hogy kinek mennyire profi a hozzáállása”.
Ha már az imént 2006 nyara szóba került, van azért arról az időszakról szép emléke is az olasz támadónak, hiszen tagja volt a válogatottnak, amely Németországból a világbajnoknak járó trófeával utazhatott haza. Bár a vébén többnyire csak csereként jutott szóhoz – az Ausztrália elleni nyolcaddöntőn volt csak kezdő, akkor a 75. percben váltotta őt a később a győztes gólt szerző Francesco Totti –, a németek elleni elődöntőben az ő gólja zárta le minden idők egyik legélvezetesebb hosszabbítását, majd a döntőben a franciák elleni tizenegyespárbajban sem remegett meg a lába, úgyhogy hozzátette a részét az olaszok negyedik vb-diadalához.
2:10-nél látható a németek elleni gól, 3:00-nál a tizenegyes:
A vb-győzelem mámoros érzése azért is lehetett különösen édes Del Piero számára, mert hat évvel korábban szétszedte az olasz sajtó, amikor a franciák elleni Eb-fináléban 1-0-s vezetésnél két nagy ziccert is kihagyott – a franciák pedig egy aranygóllal végül kiénekelték a sajtot az azzurrik szájából.
„Mondhatjuk, hogy volt egy lezáratlan ügyünk a franciák ellen a vesztes Eb-döntő miatt. Nagyon nehéz leírni, hogy milyen érzés keríti hatalmába az embert egy győztes vb-döntő után. Olyan, mintha minden csodás dolgot, amit addig megéltél, összegyűjtenéd, és az egészet négyzetre emelnéd. Ha egyetlen érzést kellene kiemelnem, akkor azt mondanám, hogy a teljesség érzése tört fel bennem azzal, hogy elhódítottam azt a címet, ami a karrierem, a futball iránti szenvedélyem szempontjából a legfontosabb volt”.
A 2006-os olasz-francia döntőről sokaknak bizonyára Zinédine Zidane és Marco Materazzi afférja ugrik be elsőként, amikor az olasz védő addig heccelte a franciák irányítóját, amíg az dühből mellkason fejelte, és az ezért kapott piros lapja miatt nem lehetett ott a tizenegyespárbajban. Del Pierót most megkérdezték arról is, ő a pályán mit észlelt az egészből, és azt felelte, semmit nem látott, fogalma sem volt, mi történhetett, de mivel egy francia játékos sem tiltakozott hevesen a vezérük kiállítása miatt, úgy tippelte, jogos ítélet születhetett.
Azt is hozzátette, mivel az eset a 110. percben történt, és a csapatok menthetetlenül sodródtak a vb-címről döntő tizenegyespárbaj felé, ő már minden idegszálával arra koncentrált, hogy kellően fókuszált maradjon a hátralévő időben és amikor majd a tizenegyeseknél rá kerül a sor.
Ahogy Totti neve összeforrt a Romával, Javier Zanettié az Interrel, Paolo Maldinié a Milannál, úgy emlegették együtt Del Pierót és a Juvét, nagy különbség azonban, hogy az imént felsorolt ikonokkal ellentétben Alex végül nem a torinói óriástól vonult vissza, holott ő maga úgy fogalmazott, ritka az olyan hosszú szerelmi történet, mint amilyen az övé volt a Juventusszal. 2011 őszén azonban a klub bejelentette, hogy nem hosszabbítják meg Del Piero szerződését, ő maga pedig nem is tagadta, hogy meglepődött, amikor Andrea Agnelli elnök közölte vele a döntést.
„Természetesen szerettem volna, ha maradhatok még a klubnál. A Juve jelentett nekem mindent. És annyi mindent megéltem a klubbal, egy emlékezetes BL-győzelmet, bajnoki címeket, aztán jött az összeomlás, a kizárás, és onnan is visszatértünk, és ismét bajnokunk tudtunk lenni. Ez egy egyedülálló történet, és ez megmarad bennem, ezen nem változtat az, hogy nem a Juvénál fejeztem be a karrierem. Csodálatos utazás volt” – nyilatkozta Del Piero még 2021-ben az ESPN-nek, és most is minden mondatából az jött le, hogy imádja a klubot.
De, hogy a kurta-furcsa távozása tüskét hagyott benne, annak egyértelmű jele volt, hogy 2012-es eligazolása után tíz évig nem járt a Juve stadionjában.
Az utolsó Juve-meccs és az utolsó gól, aztán a tiszteletkör:
Idén áprilisban aztán véget ért az önkéntes száműzetés, Del Piero ugyanis ismét ellátogatott a Juventus otthonába, és el is lopta a show-t a Bologna elleni, 1-1-es döntetlennel végződő meccsen.
No caption needed. @delpieroale #JuveBologna pic.twitter.com/pZo9sC3b5j
— JuventusFC (@juventusfc) April 16, 2022
„A dolgok véletlen egybeesése révén jártam tíz év elteltével újra a stadionban, mivel a Los Angeles-i fociakadémiám növendékeivel látogattam el a klubhoz. Amelynek minden egyes alkalmazottjával jó viszonyt ápolok, a szurkolókkal pedig egészen különleges a kapcsolatom. Emlékezetes és érzelemdús pillanat volt visszatérni, és átélni a szurkolók fogadtatását” – osztotta meg az érzéseit most az áprilisi visszatéréséről.
A Juventust elhagyva Del Piero még két idényt lehúzott az ausztrál bajnokságban, a Sydney FC-nél, majd tíz meccs erejéig belekóstolt az indiai ligába is, végül 2015 őszén döntött úgy, hogy felhagy a profi futballal. Sokan a focirajongó kisiskolások közül már nem láthatták játszani Del Pierót, ezáltal nem tudhatták például azt, hogyan dörzsölték a kezüket a Juve-drukkerek, amikor ő állt oda egy szabadrúgás mögé.
Egy Del Piero-szabadrúgásgól a válogatottban 2001-ből, a kárvallottja a magyar válogatott:
„Komoly sportkarrier van a hátam mögött, de nem verem a mellem, hogy mekkora játékos voltam, az eredményeim ott vannak az évkönyvekben, akik pedig nem láttak játszani, azok az édesapjuk elmeséléséből értesülhetnek arról, milyen voltam a pályán. Azt szeretném, ha azt emlegetnék velem kapcsolatban, hogy ha valaki tehetséges, az igenis ragadja meg a lehetőséget, és folyamatosan fejlessze magát, hogy erősebb, jobb legyen, és ki tudjon bontakozni.
Fontos azonban, hogy nem kell mindenkinek bajnoknak lenni. A mai felgyorsult világban a gyerekek nagyon sok hatásnak vannak kitéve, és a sport azért fontos és hasznos, mert egyfajta burkot tud kialakítani körülöttük
– üzente az olaszok sztárja, akinek a szavaira azért is érdemes adni, mert azok közé tartozott mindig is, akit klubszimpátiától függetlenül mindenki tisztelt és elismert.
És a sikerei mellett is teljes mértékben megmaradt embernek, ami legalább olyan nagy szó, mint a 290 gól, a hat bajnoki cím, meg a BL- és vb-győzelem.
