Nemzetközi foci

Manchesteri bravúr: másodszor is ingyen veszíti el a klub Pogbát

PAUL ELLIS / AFP
PAUL ELLIS / AFP

A Manchester United a hivatalos honlapján közölte, hogy Paul Pogba a nyáron, szerződése lejártával elhagyja a klubot. A közleményben végigveszik a francia középpályás karrierjét, hogy már az utánpótlásban is a klubnál volt, az emlékezetes góljait, hogy 2017-ben Ligakupát és Európa Ligát nyert a klub színeiben, valamint, hogy világbajnok lett 2018-ban a francia válogatottal.

A mostani távozása egyben azt is jelenti, hogy a United másodszor is ingyen veszíti el a játékost.

Pogba ugyanis 2012-ben szabadügynökként csatlakozott a Juventushoz, a manchesteri közlemény szerint azért, mert túl nagy volt a Unitednél a verseny a posztjára. Akárhogy is, Torinóban meghatározó játékossá nőtte ki magát, négy bajnoki címnek és négy kupagyőzelemnek volt a részese, így 2016-ban Angliában úgy gondolták, hogy illene visszacsábítani és akkori világrekordnak megfelelő 105 millió eurót fizettek ki érte.

Kapcsolódó
„Hihetetlen élmény volt, sosem fogom elfelejteni” – Bale elbúcsúzott a Real-drukkerektől
Idén csak epizódszereplő volt, pedig korábban két BL-döntőben is gólt szerzett a Realban.

A manchesteri csapat ugyanakkor még mindig keresi magát Sir Alex Ferguson visszavonulása óta, ennek a sikertelen időszaknak pedig az egyik arcává vált Paul Pogba, akit a szurkolók többször is megtaláltak a teljesítménye miatt. Ebben a bajnoki szezonban mindössze 20-szor lépett pályára, a Bajnokok Ligájában hatszor, az FA Kupában pedig egyszer. Áprilisban már kifütyülték a drukkerek, majd a Liverpool elleni április 19-i rangadó legelején le kellett cserélni sérülés miatt, az volt az utolsó meccse.

Egy góllal és kilenc gólpasszal búcsúzik a Unitedtől a mostani szezont illetően, amúgy meg 226 mérkőzése, 39 gólja és 51 asszisztja volt a klubnál.

sofascore.com
Olvasói sztorik