Nemzetközi foci

Botrány Dániában: női zuhanyzóban készített felvételt a fiatal játékos

Komoly botrány robbant ki a dán másodosztályban szereplő Kolding IF-nél, a klub felfüggesztette egyik utánpótlás-játékosát, akit azzal gyanúsítanak, hogy női játékost lefilmezett a zuhanyozóban.

Kapcsolódó
A szexbotrány miatt elküldött igazgatót dicsérte az Ajax távozó edzője
A Manchester United új vezetőedzője kihúzta a gyufát, mielőtt távozott volna csapatától.

A klub a hivatalos honlapján írt az esetről, azt csak később árulta el, hogy egy 15 éves utánpótlás- játékosról van szó, ezt a koldingi rendőrség is megerősítette a JydskeVestkysten portálnak.

A rendőrség most vizsgálja, hogy a videót megosztották-e másokkal.

A klub jelezte, hogy komolyan veszik az ügyet, ezért a múlt héten, amikor a vezetők tudomására jutott az eset, feljelentést tettek a rendőrségen. Azt azonban Frederik Lund, a Kolding IF sportmenedzsere nem árulta el, hogy áldozat a felnőtt vagy a korosztályos lánycsapatban futballozott-e.

A JydskeVestkystent azonban több forrás is úgy tájékoztatta, hogy az élvonalban szereplő csapatról van szó, amely jelenleg a bajnokság ötödik helyén áll.

Olvasói sztorik