Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ancelotti: Három olyan csapatot ejtettünk ki, amely megnyerhette volna a BL-t

David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images
David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

A Real Madrid szerda este hosszabbítás után 3-1-re legyőzte a Manchester Cityt a Bajnokok Ligájában, amivel bejutott a döntőbe.

Kapcsolódó
Sima kettős győzelem helyett City-bukás: BL-döntős a Real Madrid
A 90. percben még az angolok álltak továbbjutásra, de aztán feltámadtak a hazaiak.

A tavaly döntős angol együttes a múlt heti, hazai 4-3-as sikerét követően ezúttal is vezetett 1-0-ra, de Rodrygo 90. és 91. percben szerzett góljával fordított. Hosszabbítás következett, melynek elején Karim Benzema tizenegyest harcolt ki, és értékesített magabiztosan, így 6-5-ös összesítéssel a Real Madrid lépett tovább.

A klub nagysága is segített. Ennél a klubnál egyszerűen nem engedheted meg magadnak, hogy feladd, még akkor sem, amikor úgy tűnik, mindennek vége és ez az attitűd segít abban, hogy továbbra is elhidd, van esélyed.

Nagyon erős, stabil és harcos ellenféllel küzdöttünk. Amikor már minden veszni látszott, az utolsó energiatartalékunkhoz nyúltunk, hogy egyenlítsünk”

– mondta a spanyol bajnok edzője, Carlo Ancelotti.

Az egyedülálló módon ötödjére BL-döntőbe jutó szakember szerint a párharc kiegyenlítésével lélektani előnybe került a csapata, ez volt a továbbjutás kulcsa.

„Ilyenkor más lesz a dinamika és a szurkolók támogatásával együtt ez végzetes volt a vendégek számára.

Három olyan csapatot ejtettünk ki, amely megnyerhette volna az egész sorozatot. Ez siker!”

A Real brazil középpályása, Casemiro is a közönséget dicsérte, szerinte nagy energiákat szabaított föl a támogatás.

„Két évig nem érintkezhettünk a szurkolóinkkal, ezért most élvezzük a társaságukat, ők azok, akik feltöltenek minket energiával, hogy úgy játsszunk, ahogy ma este játszottunk. Ennek a klubnak az egyik legnagyobb erénye, hogy a végsőkig harcolunk. A himnuszunkban is benne van, “Megyünk a végéig, Real!”. Ez a mentalitásunk, soha nem adjuk fel.”

A döntőben a Liverpool ellen játszik majd a Real Madrid, amelyről csak annyit mondott Ancelotti, hogy az Everton korábbi edzőjeként személyes ügynek tekinti a győzelmet.

Olvasói sztorik