Nemzetközi foci

David Alaba egy fehér székkel ünnepelte zsinórban 10. bajnoki címét

Szombat délután a Real Madrid 4-0-ra legyőzte az Espanyolt, ezzel megszerezte története 35. bajnoki címét. Carlo Ancelotti Spanyolországban is csúcsra ért, így az olasz szakember a futballtörténelem első edzője, aki magasba emelhette Európa top5 bajnokságának – angol, spanyol, német, olasz, francia – a bajnoki serlegét.

Kapcsolódó
Az utolsó topligát is meghódította az edző, akinek a feneke földrengésbiztos, és a legrázósabb meccsek előtt is képes viccet mesélni
Carlo Ancelotti volt az egyetlen olyan edző, aki négy topligában lett bajnok, de a kollekciója újabb darabbal bővült, miután a Reallal is bezsebelte az aranyat. Az olasz edző legnagyobb erénye, hogy a legnagyobb egóval bíró játékosokat is a csapat szolgálatába állítja, és a mostani siker jót tett az utóbbi években kissé megtépázott renoméjának.

Egészen egyedülálló az is, hogy a Madridba tavaly nyáron érkező David Alaba a 2012-13-as szezon óta minden évben bajnoki trófeával ünnepelhetett, zsinórban immár tizedszer. Kilencet a Bayern Münchennel, szombat este pedig a Reallal nyert.

Az osztrák válogatott védője társai biztatására és a közönség legnagyobb örömére elég sajátos az örömünnepbe kezdett: ezúttal is magasba emelt egy fehér kerti széket. Többször is:

Mutatjuk, hogy nézett ki mindez a nézőtérről:

Alaba kezébe csapattársai feltehetőleg ugyanazt az elhíresül fehér széket nyomták, amelyet bő egy hónappal ezelőtt a PSG 3-1-es legyőzése alkalmával Karim Benzema gólja után az osztrák védő örömében ösztönösen felkapott, majd önfeledten rázta a nézőtér felé.


Úgy látszik, ezt a fehér széket már semmi sem kíméli meg attól, hogy kultikus tárggyá váljon Madridban. Még az is lehet, ezek után bekerül a klubmúzeumba.

Olvasói sztorik