Nemzetközi foci

Mbappé két gólt lőtt és gólpasszt is adott, így sem nyert a PSG

SEBASTIEN BOZON / AFP
SEBASTIEN BOZON / AFP

A bajnoki címét már az előző fordulóban bebiztosító Paris Saint-Germain hiába vezetett két góllal is, nem tudta legyőzni az európai kupaindulásért csatázó Strasbourgot idegenben. 3-3 lett a pénteki bajnoki végeredménye.

A hazaiak elég jól kezdtek, a párizsiak korábbi játékosa, Kevin Gameiro már a 3. percben vezetést szerzett, de aztán Kylian Mbappé vezérletével fordított a PSG: a francia csatár földöntúli sebességét kamatoztatva két gólt szerzett, közte pedig kiosztott egy gólpasszt Achraf Hakiminek is.

A világbajnok csatár 23 évesen már 131 gólnál jár a francia élvonalban, ennél többször csak Edinson Cavani (138) volt eredményes ebben az évszázadban.

Mbappé duplája:

Mindezek után a 68. percben, 1-3-as állásnál eldőlni látszott a mérkőzés, ám aztán egy szöglet után Marco Verrattiról került saját kapujába a labda, majd a hajrára becserélt Anthony Caci a 91. percben beállította a 3-3-as végeredményt.

A PSG botlása már csak azért is meglepő, mert Mbappé mellett Neymar és Messi is jól játszott, a brazilnak asszisztja és három kulcspassza is volt, az argentin pedig 90 százalékos pontossággal játszotta meg a csapattársakat (70 passzából 63 ment jó helyre). Gianluigi Donnarumma ezzel szemben úgy kapott három gólt, hogy nem volt egy védése sem.

A Strasbourg pontot érő találata:

Érdekesség, de a Strasbourg nagy mumusa a PSG-nek, amióta visszajutott az élvonalba, 13 gólt szerzett a sztárcsapat ellen, ennél csak a Monaco bír jobb mutatóval ebben az időszakban (15 találattal).

Olvasói sztorik