Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Mennék köszönni, erre az ellenfél edzőjével nevetgél” – Tuchel kiakadt a játékvezetőre

Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Sokáig működött a Thomas Tuchel által elképzelt taktika, a Chelsea nemcsak ledolgozta kétgólos hátrányát a Real Madrid vendégeként, hanem még vezetett is 3-0-ra a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján, ám ez is kevés volt, mert előbb Rodrygo hosszabbításra mentetette a mérkőzést, majd Karim Benzema továbbfejelte csapatát a legjobb négy közé, a spanyolok 5-4-es összesítéssel húzták be a párharcot.

Kapcsolódó
Futballpornó a BL-ben: Modric gólpasszát az örökkévalóságig tudnánk nézni
És akkor sem unnánk rá arra, ahogy a horvát középpályás jobb külsővel Rodrygo elé varázsolta a labdát.

Érthető, ha a német edző mindezek után csalódott volt, ám a játékvezető, Szymon Marciniak csak tetézte Tuchel bosszúságát. A lengyel VAR-ozás érvénytelenített egy gólt, de nem ezzel, hanem a meccs utáni viselkedésével haragította magára a Chelsea menedzserét.

Bosszantott, hogy a játékvezető milyen jól elvolt kollégámmal, Carlo Ancelottival. Carlo rendes fickó, de amikor mennék megköszönni a meccset, azt látom, hogy a játékvezető hangosan nevetgél az ellenfél edzőjével. Ez a lehető legrosszabb pillanat minderre egy 120 perces mérkőzés után, amikor a csapatom az utolsó szívdobbanásig harcolt. Ezt el is mondtam a bírónak

idézi Tuchelt a Goal cikke.

A Chelsea menedzsere kritizálta is a játékvezető ténykedését. Azt mondta, nagyon csalódott volt, amiért Marciniak maga meg sem nézte a felvételt, amikor kezezés miatt elvették Alonso gólját. Megjegyezte azt is, nem csak a visszavágón voltak számukra káros ítéletek.

Ha a Madrid ellen játszol, talán még számíthatsz is arra, hogy nem mindenki rendelkezik a kellő bátorsággal ahhoz, hogy mindig helyes ítéletet hozzon. Ezt az apró ítéletekben is lehetett érezni az első meccsen és a visszavágón is

– jegyezte meg.

Olvasói sztorik