Nemzetközi foci bajnokok ligája

Futballpornó a BL-ben: Modric gólpasszát az örökkévalóságig tudnánk nézni

Alex Livesey - Danehouse/Getty Images
Alex Livesey - Danehouse/Getty Images

Egyetlen negatívumot tudunk felhozni a Real Madrid és a Chelsea Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharca kapcsán: hogy véget ért. Ráadásul kiesett a címvédő, mert ugyan a hazai 3-1-es vereségét követően Madridban három góllal is vezetett, Rodrygo előbb hosszabbításra mentette a mérkőzést, ahol aztán Karim Benzema fejese mindent eldöntött. Így hiába volt a két mérkőzésen is sokkal veszélyesebb támadásban az angol csapat, ezúttal már a legjobb nyolc között búcsúzott a sorozattól, a spanyolok mentek tovább 5-4-es összesítéssel.

Rodrygo szépítő találata amilyen fontos volt, annyira szép is. Az akkor épp padlón lévő Real az oldalvonal mellett szerzett labdát, Marcelo passzolt Luka Modrichoz, a horvát középpályás gyorsan felmérte a terepet, majd jobb külsővel varázslatosan játszotta meg a cserecsatárt, aki kapásból a kapuba lőtt. Mindez a 80. percben történt.

És hogy milyen fontos volt ez a pillanat? Arra Modric is megadta a választ:

Hihetetlen este volt. Egészen addig végünk volt, míg meg nem szereztük azt a gólt. Nem mondanám, hogy rosszul játszottunk, de az ellenfelünk kihasználta a kínálkozó lehetőségeit. Viszont nem adtuk fel, küzdöttünk a legvégéig, aminek az eredménye két csodálatos találat lett

mondta a 36 éves horvát középpályás, aki végigjátszotta a mérkőzést, miközben 89 százalékos pontossággal passzolt (73-ból 65 jó átadás), négyből három szerelési kísérlete bejött, volt két labdaszerzése és még egy kaput eltaláló lövéssel is próbálkozott.

Kapcsolódó
Madridban továbbjutásra is állt, mégis kiesett a BL-címvédő Chelsea
Ismét kellett Benzema gólja, hosszabbításban jutott tovább a Real,

A kedd este a spanyol csapatokról szólt a Bajnokok Ligájában, ugyanis a Real Madrid mellett a Villarreal is továbblépett – utóbbi óriási meglepetésre, ugyanis a hazai 1-0-s sikert követően idegenben 1-1-et játszott a Bayern Münchennel. Szerdán Atlético Madrid – Manchester City (0-1) és Liverpool – Benfica (3-1) visszavágót rendeznek.

A keddi mérkőzéseken

Real Madrid (spanyol)-Chelsea (angol) 2-3 (0-1, 1-3, 2-3), hosszabbítás után
gól: Rodrygo (80.), Benzema (96.), illetve Mount (15.), Rüdiger (51.), Werner (75.)

Továbbjutott: a Real Madrid 5-4-es összesítéssel.

 

Bayern München (német)-Villarreal (spanyol) 1-1 (0-0)
gól: Lewandowski (52.), illetve Chukwueze (88.)

Tj.: a Villarreal 2-1-es összesítéssel.

Olvasói sztorik