Nemzetközi foci bajnokok ligája

Képtelen volt otthon nyerni, kiesett a Bayern a BL-ből

Jose Miguel Fernandez NurPhoto NurPhoto via AFP
Jose Miguel Fernandez NurPhoto NurPhoto via AFP
Az idegenbeli 1-0-s vereség után hazai pályán csak 1-1-es döntetlent játszott a Bayern München a Villarreal ellen, így 2-1-es összesítéssel a spanyol csapat jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

Münchenben csak a javítás lehetett a cél, a Bayern ugyanis a múlt héten nagyon gyenge játékkal 1-0-s vereséget szenvedett a Villarreal vendégeként.

Kapcsolódó
Madridban továbbjutásra is állt, mégis kiesett a BL-címvédő Chelsea
Ismét kellett Benzema gólja, hosszabbításban jutott tovább a Real,

Az első félidőben hiába játszottak mezőnyfölényben a hazaiak, komoly támadójáték nem alakulhatott ki a masszív spanyol védekezéssel szemben.

A második félidőt azonban góllal kezdte a Bayern, az 52. percben Lewandowski fordulásból, 16 méterről úgy lőtte a labdát a bal alsó sarokba, hogy a kapufa is besegített (1-0).

Nagy lendülettel folytatták a németek, de Müller, Lewandowski és Sané mindent kihagyott. Ez pedig megbosszulta magát, a 88. percben egy kontra végén a nigériai Chukwueze egyenlített, továbbjuttatva ezzel a Villarrealt (1-1).

A spanyol csapat 16 év után játszhat ismét BL-elődöntőt, az ellenfél a Liverpool vagy a Benfica lesz.

Bajnokok Ligája-negyeddöntő, visszavágó

Bayern München (német) – Villarreal (spanyol) 1-1 (0-0)
gól: Lewandowski (52.), illetve Chukwueze (88.)
Továbbjutott: a Villarreal 2-1-es összesítéssel

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik