Nemzetközi foci

Majdnem lefújtak a kupameccset, mert négy játékost is kiállítottak egy csapatból

Szerdán négy játékost is kiállítottak az APOEL csapatából az Anorthosis elleni negyeddöntőben.

A vendégek villámgyorsan hátrányba kerültek, az 5. percben Leo Natel rúgta térden ellenfelét, amiért némi videózás után megkapta a jól megérdemelt kiállítását. Fél órával később Danilo elkésett becsúszásáért kapta meg a második sárga lapját. Ugyanerre a sorsra jutott a magyar válogatott Paulo Vinicius is. A negyedik, 73. perces kiállításnál Lucas Souza ugrott föl veszélyesen, a levegőben megütötte ellenfelét, ezért ő is megkapta második sárga lapját.

Ennek köszönhetően hét játékossal fejezte be a meccset az APOEL, a szabályok szerint egy ötödik piros lap esetében azonnal lefújták volna a meccset. Az Anorthosis egyébként 1-0-ra nyert, amivel továbbjutott. A lefújás után aztán tömegjelenet alakult ki, az APOEL játékosai, sőt az elnöke is a bírót akarta felelősségre vonni. A klub közleményben fejezte ki felháborodását, szerintük előre megtervezett bűncselekmény történt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik