Nemzetközi foci

Alsógatyára vetkőzve hagyta el a pályát a Barca ellenfelének csapatkapitánya

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP

Ivan Rakitic vasárnap este a vesztes csapat tagja volt, hiszen a Sevilla 1-0-ra kikapott a Barcelona otthonában, de a katalán csapat drukkerei nem felejtették el neki, amit korábban évekig a klubért tett.

A 34 éves horvát középpályás hat idény töltött el a Barcelonánál, amellyel nyert négy bajnoki címet, négy Király Kupát, 2015-ben pedig a BL-ben is a csúcsra ért, és a Juventus elleni döntőben ő szerezte csapata első gólját.

A mostani rangadó után Rakitic a mezét és a sortját is a hazai nézőknek adta, így alsógatyában kocogott be az öltözőbe a közönség tapsától kísérve.

Olvasói sztorik