„A csapatunkban szinte csak ukránok játszanak, plusz három brazil és egy grúz. Segítettünk nekik megszökni. Solomon Kvirkvelia számára ez nem volt olyan bonyolult, de a brazilokat nehéz volt evakuálni. Marlyson, Fabinho és Derek több vonattal utazott Lviven keresztül Lengyelországba, majd Portugálián át Brazíliába. Az ukránok egy része Harkivban maradt, de a legtöbben, hozzám hasonlóan, biztonságos helyen vannak a családjaikkal. Mindenkivel tartjuk a kapcsolatot” – mondta.
Harkiv a 2012-ben az Európa-bajnokság egyik helyszíne volt, a városban körülbelül 1,8 millióan élnek, a Human Rights Watch szerint egymillióan már elmenekültek.
Ivanov szerint a játékosoknak nem kellett bevonulniuk, hiszen őt futballozni tudnak, harcolni nem.
Sohasem mutatták meg, hogyan kell használni a fegyvert, ráadásul én egészségügyi okokból sohasem voltam a hadseregben. Máshogy harcolok, önkéntes szolgálatban is részt veszek, például segélyszállítmányokat küldök.
A lapnak azt mesélte, két-három hónapig háborúszag volt a levegőben, de senki sem hitte el, hogy a 21. században egy szomszédos ország megtámadja a másikat. Ennek ellenére az orosz invázió előestéjén megkérte a feleségét, hogy csomagolja be a fontos dolgokat: iratokat, pénzt, néhány ruhát.
„Felkészülten feküdtünk le, de azt hittük, másnap reggel elfelejthetjük az egészet. Harkiv külvárosában élünk, körülbelül 30 kilométerre az orosz határtól. Lakásunk a 14. emeleten található. Az ablakok északi és északkeleti fekvésűek. Abból az irányból jött a támadás, hajnal 5 óra körül a lányunk bejött a szobánkba, és azt mondta, látja és hallja a bombákat. Mindenki számára világos volt: megkezdődött a háború Ukrajna ellen. Megint megtörténik. Akárcsak 1941-ben a nácik, Ukrajnát is hajnalban támadták meg.
Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor a lányom besétált a hálószobánkba azon a reggelen.
40 perccel később már a kocsiban voltak két gyermekükkel és a kutyájukkal, azóta is egy nagy bőröndből élnek.
„Valójában azonnal el akartuk hagyni Harkovot, de aztán azt hallottuk, hogy egész Ukrajna támadás alatt áll. Így eleinte azt hittük, hogy egy kicsit biztonságosabb lesz a belvárosban a sógornőméknél. Az első éjszakát a pincében töltöttük, végül hét napig maradtunk a rokonoknál. Március 3-án négy-öt autóból álló konvojban 230 kilométert mentünk, azóta az ország közepén egy bérelt nyaralóban élünk. A legfontosabb, hogy ez egy kicsit biztonságosabb, mint Harkiv.”
Arra a kérdésre, el tudja-e képzelni, hogy csapata valaha is oroszok ellen játsszon, azt felelte, jelenleg hiányzik belőle ez a képzelőerő.
„Talán 20 év múlva, amikor már nem a jelenlegi rezsim lesz. Ha lenne tisztességes választás, és miután újjáépítették országunkat, minden orosz megértené, mit tett az elnökük Ukrajnával. Az biztos, hogy inkább elhagyom az országot, minthogy az oroszok között éljek.”
Az ukrán válogatottra a múlt héten világbajnoki pótselejtező várt volna Skóciában, azonban a FIFA és az UEFA beleegyezett a halasztásba, így a párharcra a tervek szerint júniusban kerül sor.
„Ahelyett, hogy Skóciában lettem volna, most Közép-Ukrajnában ülök és minden nap hallom a légiriadót. Szerencsére az UEFA csak elhalasztotta a meccset, és nem mondta le végleg.
A tervek szerint júniusban kerül rá sor. Ez jó, mert addigra valószínűleg végzünk az oroszokkal. Skócia pedig állítólag júniusban is gyönyörű.
